|
Kirabolták és hasznot akarnak húzni Voksán Virágból
2009. április 20., hétfő 15:11
Mint ahogyan arról a Napiász Online elsőként beszámolt, Voksán Virágot valószínűleg volt párja jelentősebb összeggel károsította meg. A napokban szerkesztőségünkben jelentkezett a szóban forgó férfi, hogy elmesélje mi is történt szerinte, ám legnagyobb meglepetésünkre pénzért árulja nyilatkozatát.
Voksán Virág úgy érzi csúnyán becsapták. A fekete szépség lapunknak számolt be először arról, hogy az a gyanúja, volt párja kirabolta őt. Virágtól ugyanis abban a három hónapban tűntek el nagy értékű ékszerek és kézpénz, amikor ezzel a férfival alkotott egy párt. Az illető úr tagadja a vádakat, és egy szerkesztőségünkbe küldött levélben bizosított bennünket arról, hogy az egykori playmate csak azért vádaskodik, mert kapcsolatuk nem olyan véget ért, amilyet Virág szeretett volna. Mi természetesen fel szerettük volna venni a kapcsolatot a fekete szépség exével, ezért elérhetőséget kértünk tőle, cserébe semmit nem ajánlottunk fel, ám legnagyobb meglepetésünkre a szóban forgó férfitől a következő választ kaptuk: "Ami az anyagiakat illeti, mi az amit felajánlanának ezért a riportért? Ha meg tudunk egyezni, küldöm az elérhetőséget." - írta Voksán Virág volt párja.
Felmerült bennünk a kérdés, hogy ha valaki az ártatlanságát szeretné bizonyítani azért miért van szüksége ellentérítésre? Az eset után megkerestük Voksán Virágot is, aki úgy gondolja nem szükséges kommentálni az eseményeket, hiszen volt párja ezzel a tettével elárulta magát. A szexi dj emellett megemlítette, hogy ma feljelentést tett a rendőrségen.
- Én még mindig nem mondtam ki azt, hogy biztosan ő lopott meg, bár ahogy már egyszer elmondtam, hogy 95 százalékig biztos vagyok benne. Ennek ellenére ma megtettem a feljelentést ismeretlen tettes ellen - mesélte Virág, aki nem hiszi el, hogy a történtekből még volt párja szeretne hasznot húzni.
Eddigi hozzászólások:
| Niki - 2009-04-20 15:53:08 |
Áhh ilyen pasim lenne, elgondolkodnék, hogy kiheréljem-e vagy a farkánál fogva lógatnám fel. Virág is jobban tenné, ha nem otthon tartaná a drága ékszereket. De ez már úgy is mindegy, hiszen már ellopták...
|
|
 |
kapcsolódó hírek |
|
 |
cimkefelhő |
 |
voksán virág, benkő dániel, való világ, smink, Voksán virág, VoksánVirág, strandolás, nyár, Alkonyat, Pattison, BárdosiSándor, LlJunior, McDucky, cumi, terhes, Kirabolták, Rendőrség, Feljelentés, PornóOszkárBenkőDánielVoksánVirág, taburádió, VoksánVirág,
 |
bulvár rovat legfrissebb hírei |
 |
|
|