|
Király Viktor szembenézett a rákkal + video
Tabu Tv
2011. november 14., hétfő 11:28
A Megasztár előző szériájának győztese, Király Viktor lélekgyógyászként próbált a Szent László Kórház kis betegeinek segíteni dalaival, és őszintén vallott a családját sújtó súlyos betegségről.
„Mindig mást próbálok adni a gyerekeknek. A legelső alkalommal személyesen találkoztam egy gyerekkel, akivel majdnem egy óra hosszát beszélgettünk. Aztán megajándékoztam, ha ezt lehet így mondani, két-három dallal. Minden tőlem telhetőt igyekszem megtenni. Ha nem is pénzzel, de a jelenlétemmel próbálom őket támogatni. ” – mesélte Viktor.
„Nyomasztó érzés ide bejönni és az a legrosszabb, hogy legtöbbször nem is tudom, hogyan viselkedjek. Mindig elgondolkozom rajta, hogy mi a jobb a gyerek számára, ha kimutatom, hogy szomorú vagyok, vagy ha nem. Én azt tapasztaltam, hogy az utóbbi megoldás a jobb, mivel akkor nem érzi rosszul magát, nem érzi azt, hogy sajnálják, és akkor tud tényleg őszintén boldog lenni. Mivel az én családomban volt két rákos eset, úgy érzem, tudom kezelni ezt a helyzetet, így egy kicsit nyugodtabban tudok besétálni a kórházba talán, mint mások. Persze erre nem azt mondom, hogy szerencsére, hanem azt, hogy sajnos.”
Az énekes elárulta, hogy családjában ikertestvérét és édesanyát sújtotta ez a betegség. Viktor mindenben megpróbálta támogatni beteg családtagjait, de szerinte azon is nagyon sok múlik, hogy milyen a beteg hozzáállása. „A tesóm, úgy fogta fel, hogy kihullott a haja, hogy úgy is ki akarta már próbálni, hát most itt van rá az alkalom. Ha így fogja fel ezt az egészet az ember, akkor nem biztos, de azért elképzelhető, hogy könnyebben átvészeli a betegséget.” – árulta el Viktor, akinek szerencsére mára már testvére és édesanya is jól van.
Nincs még hozzászólás, légy te az első! |
 |
kapcsolódó hírek |
|
 |
cimkefelhő |
 |
Karsai Zita, Király Viktor, Hiphop, Felly K, VV Vera, Szecsődi, Király Linda, Eurovízió, Compact Disco, összefogás koncert, caramel, király viktor, tóth vera, Facebook, rajongók, szex, ajánlat, farsang, jelmezpróba, sztárok, Mádai, Összefogás, Caramel, Szikora, Sp, Fluor, klip, Amerika, Dalfesztivál, csaj, barátnő, randi, noémi virág, jamie winchester, nyár, cipő, celebcucc, árverés, király linda, nagy duett, megasztár, sláger, Abaházi Csaba, Vágó Piros, Class Fm, Anne Hathaway, London, Dj Dominque, szurkoló, VIP terem, MTVA, Eb, fociadó, kocsma, meccs, vetítés, Zóna taxi, taxitender, reptér, prostik, világűr, hamvak, star trek, lopás, ittas, polgármester, Nefmi, nyári napközi, gyermekétkeztetés,
 |
bulvár rovat legfrissebb hírei |
 |
|
|