Regisztrálok
Regisztrálás Bejelentkezés
Elfelejtett jelszó?
Kiszel Tünde Károlya perre megy
NapiászOnline/Valner Marietta
2011. június 28., kedd 14:00
Kiszel Tünde lovagjáról, Károlyról a minap egy meglehetősen furcsa képek közölt egy napilap ahol a férfi egy combján pihen egy másik nő keze. A szakítás hírét azonban a pár cáfolta, Károly pedig mindenképpen szeretné jogi útra terelni azt, hogy a lap megsértette a magánszféráját.

A híres naptárdíva, Kiszel Tünde és párja, Károly között állítólag a lehető legnagyobb rendben van minden, annak ellenére is, hogy a minap egy érdekes és félreérthető kép jelent meg Tünde lovagjáról egy napilapban, ahol a férfi combján egy ismeretlen hölgy keze pihen. Az újság a képet a következő kérdéssel közölte: „Megcsalják Kiszelt?” - ez pedig nem csak Tündénél, de Károlynál is kiverte a biztosítékot, éppen ezért a férfi még tegnap besétált a napilap szerkesztőségébe, hogy személyesen tisztázza, csak egy régi baráttal sétálgatott, Tündét pedig nagyon szereti. A terve azonban nem úgy sült el ahogyan azt szerette volna, hiszen az újság beszámolt minden felháborodott szaváról is.

Tünde még ma sem kívánta kommentálni a történteket. „Én most nem érek rá ilyen pletykákkal foglalkozni, lakásfelújítás van nálunk és hamarosan utazunk el, keressétek meg az ügyvédemet a további kérdésekkel.” – mondta a NapiászOnline-nak Tünde, aki Dr. Hyross Virághoz irányított minket. Az ügyvédtől megtudtuk, hogy a napilap több ponton is jogsértést követett el, amikor közölte a fényképet. „Az újság többszörösen is jogsértően járt el, ezért Károly úgy határozott, jogi útra viszi az ügyet.”  - nyilatkozta a NapiászOnline-nak Dr. Hyross Virág.

„Ügyfelemet hamis színben tüntették föl, egyúttal képmáshoz való jogát sértették. Mivel Károly nem közszereplő, ezért megsértették a magánszférájához való jogát is. Ügyfelem mindenképpen jogi útra szeretné terelni az ügyet, hiszen felháborítónak tartja az újság feltételezéseit. A tegnapi napon ügyfelem épp azért látogatta meg az említett szerkesztőséget, hogy megkérje az ott dolgozókat, tartsák tiszteletben magánszféráját, ez azonban továbbra sem történt meg.”

Tünde ügyvédje, tehát már Károlyt is képviseli, ám hogy a párkapcsolat a továbbiakban hogyan alakul, arról Tünde nem szeretett volna nyilatkozni.

Nincs még hozzászólás, légy te az első!

kapcsolódó hírek
cimkefelhő
bulvár rovat legfrissebb hírei


Híradó Media Kft. 2006-2012 Napiaszonline.hu | Napiász Online | Főoldal | Médiaajánlat | Impresszum | Adatvédelmi nyilatkozat | Karrier