Regisztrálok
Regisztrálás Bejelentkezés
Elfelejtett jelszó?
Kozso megkeresi rég elvesztett hajtincsét
Filoméla Press
2011. február 11., péntek 12:00
Kozso egyik legfőbb ismertetőjelét, a hajtincsét pont tíz éve, egy jótékonysági árverésen tette kalapács alá, ami 1,5 millió forintot ért valakinek. Most azonban felkerekedik és megkeresi rég nem látott ereklyéjét.

Kozso, a sztárproducer, rátalált rég elvesztett hajtincsére. Pont 10 éve egy jótékonysági árverés részese volt a Szomorú Szamuráj által legendássá váló jelkép, amelyért közel 1,5 millió forintot adtak, és ez az összeg az egyik budapesti gyermekklinika részére folyt be.

Kozso most felkerekedik és utánajár, hol is lehet a rég nem látott ereklye. Az internetnek köszönhetően ugyanis jelentkezett az a rajongó, aki azóta is féltve őrzi Kozso egyik „testrészét”.

A zenei producer és kitűnő zenész a napokban töltötte 41. születésnapját, ez alkalomból merült fel az ötlet, hogy egy kis értékelést készítsen az elmúlt 19 évről, amelyet a zenei pályán töltött.

Karrierjét az Alvajárókkal kezdte, majd megalapította az Ámokfutókat. Azóta több, mint 22 zenei produkció kitalálója volt, olyan csapatoké, mint például a Shygys, a Betsiák, a Picasso Branch, vagy épp az All 4 Love. Karrierje azóta is töretlen, néhány hete látott napvilágot az új albumról a „Nem számít” című sláger várományos dal videoklipje, amelyben a gyönyörű Keira is feltűnik.

Születésnapi fogadalomként pedig elhatározta, hogy újra visszatér a produceri munkához, és egy új szuper női popcsapatot hoz össze. 

Az Ámokfutók frontemberének ebben a híres Kozso-tincs is segíteni fog, amelyet most már szerencsehozó talizmánként tart majd magánál.

Nincs még hozzászólás, légy te az első!

kapcsolódó hírek
cimkefelhő
bulvár rovat legfrissebb hírei


Híradó Media Kft. 2006-2012 Napiaszonline.hu | Napiász Online | Főoldal | Médiaajánlat | Impresszum | Adatvédelmi nyilatkozat | Karrier