|
Kozsónak hiányzik a múlt
rtlbulvar.hu
2009. szeptember 05., szombat 08:39
A Cool Live műsorában az Ámokfutók frontembere, Kozsó volt a vendégünk, aki a legendás ruháit is magával hozta, hogy szemléltesse, milyen is volt az együttes világa hosszú évekkel ezelőtt.
A Michael Jacksont idéző különleges öltözékek mind feltűntek egy-egy nagy sikerű klipben, melyekbe szintén belepillantottunk. A Madman apropóján Kozsó elmondta, érdekesnek tartja, hogy minden korosztály másképpen áll hozzá ezekhez a videókhoz, ráadásul a fogadtatásuk is teljesen eltérő, hiszen a mai fiataloknak teljes egészében idejétmúlt darabok, annak ellenére, hogy megjelenésükkor az adott időszak legprofibb technikáival készültek.
- Van egy jelenet, ahol repülök, és több alkalommal is teljesen megfordul a fejem a nyakam körül. Ez ma már nem nagy kunszt, de akkoriban…! – magyarázta vendégünk, majd hozzátette, hiányzik neki ez az időszak. Ennek számtalan oka van, melyek közül kiemelte, hogy akkoriban az előadók és a közönség egymás iránt sokkal nagyobb tisztelettel adózott: - Nézd meg ezeket a ruhákat például. Különleges, egyedi, kézzel készített darabok, kifejezetten fellépésekre. Ma már ez nem szokás, az énekesek felkapnak egy pólót, és ezzel el van intézve. A közönség részéről pedig ott vannak az internetes letöltések. Egyáltalán nem tisztelik, vagy támogatják a zenészek munkásságát. Nagyon más volt akkoriban jól menő együttesnek lenni, de ez a rajongókra is igaz. Kozsó azonban nem elégszik meg az emlékekkel és a kesergéssel sőt, elhatározta, hogy nagyobb sikerre viszi az Ámokfutókat, mint annak idején.
Készülőben van a csapat tizedik nagylemeze, amiről ugyan egyelőre még nem árult el sokat, de ígérete szerint mindent elsöprő slágerekkel támad majd a formáció és, hogy a megjelenésig ne maradjanak a rajongók új dúdolnivaló nélkül, a Cool stúdiójában el is énekelt egy sort az egyik friss szerzeményből.
Nincs még hozzászólás, légy te az első! |
 |
kapcsolódó hírek |
|
 |
cimkefelhő |
 |
O.G.Duck, Kozsó, Hip Hop Boyz, fogyókúra, agyvérzés, cukorbetegség, zeneipar, világuralom, lemezkiadás, kozsó, ámokfutók, hajtincs, táncoslány, dollár, bankjegy, találkozó, album, Kozso, édesnégyes, rony, Majka, sztárok, jótékonyság, Kyra, retro, trendi, lemez, Bethesda, adomány, zimany, linda, kozso, kyra, judy, nero, amokfutok, ganxsta, zoli, monika, vegrendelet, vagyon,
 |
bulvár rovat legfrissebb hírei |
 |
|
|