|
Kumin Viktória megreformálná a szülészeteket
NapiászOnline / Vörös Viktória
2010. június 17., csütörtök 14:54
A Szövetség az Anya- és Bababarát Születésért (SZABSZ) a kórházak szemléletváltásáért kampányol. Kumin Viktória teljes szívvel kiáll a mozgalom mellett
A Szövetség az Anya- és Bababarát Születésért (SZABSZ) egy évvel ezelőtt jött létre azért, hogy a kórházak szüléssel kapcsolatos nézetein változtasson. Az édesanyákból álló csoport aláírásgyújtést szervez azért, hogy a szülő nők és babáik méltó módon élhessék át a születés csodáját.
- Itt alapvetően egy átfogó szemléletváltásra van szükség - mondta el a NapiászOnline.hu-nak Rist Lilla, a szövetség egyik alapítója. - Az orvosoknak azt kell belátniuk, hogy a szülés nem egy vészhelyzet, hanem természetes folyamat, ami az esetek 90 százalékában komplikáció nélkül zajlik. Nem az orvosok kényelméről kellene szóljon a szülés, születés, hanem az anya és a baba igényeiről. Évente mintegy 90 ezer nő szül Magyarországon, akiknek nap mint nap sérül az egészséghez, emberi méltósághoz való joga: előfordul, hogy az ajtóval szemben állítják fel a szülőágyat, orvoscsoportok kérés, kérdés nélkül vizsgálják sorban a vajúdó nőt, tápszert, cukros vizet adnak a babának az anya tudta nélkül, rutinszerűen végzik a gátmetszést, megtörténik, hogy az orvos belekönyököl a szülő nő hasába, hogy kinyomja a babát és még sorolhatnám. Ezen szeretnénk mi változtatni!
Lilla hozzátette, a kórházak között azért vannak olyan intézmények, úgynevezett bababarát szülészetek, ahol kevésbé fordulnak elő ezek a problémák. Kumin Viktória is egy ilyen intézményben hozta világra 22 hónappal ezelőtt kislányát, Bertát. Elégedett ugyan a saját szülésélményével, de maximálisan átérzi a probléma jogosultságát.
- Én szerencsésnek mondhatom magam, hiszen gyönyörű élményként maradt meg bennem a szülés - mesélte a NapiászOnline.hu-nak az RTL híradósa. - Maximálisan egyet értek azonban ezzel a kezdeményezéssel, hiszen rengeteg negatív történetet hallottam a környezetemben a szülésről. Azt tapasztaltam magam körül, hogy a szülő nőt sok helyen nem partnerként, hanem betegként, évtizedes rutin alapján kezelik. Sokszor kerülnek a leendő anyukák kiszolgáltatott helyzetbe, a papírokat is vajúdás közben íratják alá velük. Nálam egyedül az okozott problémát, hogy a szülés után minden orvos és egészségügyi dolgozó gyökeresen mást mondott arról, mi lenne a jó nekem és a babának. Ráadásul olyan fontos dolgokban, mint a szoptatás vagy az altatás. Először összezavarodtam, aztán inkább az ösztöneimre hallgattam és működött.
Kumin Viktória talán csak egy dolgot csinálna másképp a következő szülésénél: jobban meggondolná, kér-e epidurális fájdalomcsillapítást, hiszen elmondása szerint épp a végén nem érezte a fájásokat, amikor pedig valóban szükség lett volna rájuk. És hogy mikor lesz a legközelebbi szülésélménye?
- Egyelőre maximálisan lefoglal Berta - mondta el Viktória. - Rettentően élvezem a gyerekezést, Berta egy eleven, örökmozgó kislány, egész nap rohanok utána. Most még annyira vele kapcsolatos minden gondolatom, hogy egyelőre nem tervezünk kistestvért.
Aki szeretne csatlakozni a mozgalomhoz és aláírná a szövetség 10 pontos petícióját, erre a linkre kattintva megteheti: http://www.gopetition.com/online/36683.html
Eddigi hozzászólások:
| Csomóné Lindmayer Katalin - 2010-06-17 17:28:24 |
Kedves Vörös Viktória!
Kérem, hogy egy helyreigazítást engedjen meg nekem a Nemzetközi Anya- és Bababarát Szülészeti Ellátásért Kezdeményezés magyarországi képviselőjeként:
Az Anya- és Bababarát elvek jól megfogalmazott és nemzetközi statisztikák, protokollok mentén kialakított lépések, amiknek megvalósítását minden szülészeti intézmény felvállalhatja. Ezek a lépések itt találhatók: www.anyababa.info ill. a nemzetközi www.imbci.org
Jelenleg Magyarországon nincsenek anya- és bababarát címmel ellátott és ezen elvek szerint működő szülészetek.
Bababarát Kórház címre lehet pályázni az Egészségügyi Minisztérium támogatásával a Szoptatástámogató Nemzeti Bizottság szervezésében.
A következő kórházak szerezték meg, illetve tartották meg a "Bababarát" címet:
Budapest - Főv. Önk. Szent István és Szent László Kórház és Rendelőintézet
Debrecen - DE OEC, Ált. Orvostudományi Kar, Szülészeti és Nőgyógyászati Klinika
Dombóvár - Dombóvári Szent Lukács Egészségügyi Kht.
Esztergom - Vaszary Kolos Kórház
Győr - Petz Aladár Megyei Oktató Kórház
Kazincbarcika - DE OEC Kazincbarcikai Kórház Kft.
Miskolc - B.A.Z Megyei Kórház és Egyetemi Oktató Kórház
Salgótarján - Szent Lázár Megyei Kórház
Ózd - Ózd Város Önkormányzat, Almási Balog Pál Mátrix Kórház
Pécs - PTE OEC ÁOK Szülészeti és Nőgyógyászati Klinika
Siófok - Siófok Város Kórház - Rendelőintézet
Szolnok - Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Hetényi Géza Kórház - Rendelőintézet
Zalaegerszeg - Zala Megyei Kórház
Köszönöm szíves helyreigazítását és további szép napot kívánok,
Csomóné Lindmayer Katalin
Nemzetközi Anya- és Bababarát Szülészeti Ellátásért Kezdeményezés magyarországi képviselője
|
|
 |
kapcsolódó hírek |
|
 |
cimkefelhő |
 |
solyom, szlovakia, hatar, kisleta, gyilkossag, roma, GyurcsányFerenc, RobertFico, KuminViki, IgnáthMárk, KuminViktória, RogánAntal, KuminViki KuminFerenc, tegu, madarász, kizárták, atlétika, vb, Puskás Peti, énekes, gyerek, Szorcsik Viktória, fót, gyilkosság, rendőrség, feladta, pavuk viktória, műkorcsolya, szorcsik h. viktória, jóban rosszban, Szorcsik, Viki, kritika, viktoria, sved, hercegno, eskuvo, szorcsik, viki, szeles, iza, kamaras, talmacsi, gyurcsany, ferenc, milo viktoria, bullterier, kutya, tenyésztó, szumo, bajnok, aranyerem, szilasi, lasvegas, poker, fa, gordon, ramsey, beckham, mester, sári, évi, cool, tv,
 |
bulvár rovat legfrissebb hírei |
 |
|
|