|
L. L. Junior: a zene nem a bőrszínről szól + video
Tabu Tv
2012. január 02., hétfő 08:58
L. L. Junior szerint nincsenek színek a zenében, nem számít, hogy ki roma és nem roma, csak az érzések fontosak.
Az énekes-rapper volt azt est meglepetés fellépője, aki rövid műsorral kedveskedett az összegyűlteknek – ám nem ő volt az egyetlen, akinek a fellépését feszült figyelem övezte: „Igyekeztünk olyan palettát összeállítani, ami igencsak a fiatalokról szól, különleges tehetségekről, ezt értem úgy, hogy a 6 évestől a 25 éves korig fogunk bemutatni ének, zene és tánc kategóriában.” – összegezte a produkciókat a népszerű táncos-koreográfus Justin, aki nem mellesleg az isoka egyik oktatója is.
„A gyerekek szerintem nagyon ügyesek, mindjárt megnézzük, mit újítottak.” – mondja Junior, aki mindig szívesen tesz eleget ehhez hasonló felkéréseknek, és az iskola már csak hetedik kerületi gyökerei miatt is fontos neki. „Hip-hopban vannak ott, de Jézus Krisztus Szupersztárral kezdenek, a musicallel, tehát elég érdekes a felhozatal, és ami nagyon jó ebben, hogy abszolút színmentes a zene: romák, nem romák, mindenféle nemzetiség egyaránt megtalálható, úgyhogy nagyon kíváncsi vagyok, hogy milyen kis színkavalkád lesz a ma esti repertoárjukban.” – folytatja.
„Nincs szín a zenében. Csak érzés van, emóciók vannak, amiket vagy érzünk, vagy nem érzünk. Vagy beüt, vagy odavág, vagy nem érint meg semennyire. Vannak azok a műanyagok, amik jönnek a kereskedelmi rádiókból, amiket elkapcsolnál, mert már százmilliószor hallottad, mint Lady Gagának nem tudom hányadik dalát, és vannak sokkal szenzitívebb, sokkal mélyebb érzésű dalok, meg mozdulatok – tánc, koreográfiák.” – hallható és látható a Tabu Tv riportjában.
Nincs még hozzászólás, légy te az első! |
 |
kapcsolódó hírek |
|
 |
cimkefelhő |
 |
L.L.Junior, párkapcsolat, barátnő, hűség, lakás, legénylakás, háznézés, Junior, Gino, drakula-terápia, heges arcbőr, táncoslányok, videóklip, 3D, l.l.junior, penz, GanxtaZoli L.L.Junior, romagyilkosság, tárgyalás, tanúk, per, idegengyűlölet, romagyűlölet, rasszizmus, romák, bűnügy, emberölés, vallomás, ítélet, nők, idősebb korosztály, diszkrimináció, Gyöngyöspata, közmunka, mintaprogram, médiakép, megítélés, kisebbség, putnok, roma, lövés, puska, Alsózsolca, kihallgatás, rosszullét, Románia.diszkrimináció, stratégia, előítélet, hétköznapok, felzárkóztatás, mélyszegénység, vádlott, bíróság, nyíradony,
 |
bulvár rovat legfrissebb hírei |
 |
|
|