|
Majka félreállt a szerelmesek útjából
NapiászOnline / Vörös Viktória
2010. szeptember 22., szerda 13:04
A TV2 Édesnégyesének háza táján kuszálódnal a szerelmi szálak: újabb "versenyző" esett szerelembe az egyik szerkesztővel
Korábban már beszámoltunk a Kozsoért versenyző Rony és Czigle László, a Tabu Tv szerkesztőjének románcáról. Ezúttal ismét szerkesztőre esett az egyik versenyző választása: Szőnyi Ági, aki az Édesnégyesben Majkáért versenyzett, immár majd' egy hónapja él boldog kapcsolatban a TV2 szerkesztőjével, Gerencsér Gyulával. Bár Gyula 10 évvel idősebb a lánynál, ez egyiküket sem zavarja szerelmük kiteljesedésében.
- Én a műsor felvétele alatt tiszta stresszes voltam, Gyula nyugtatott meg állandóan, nagyon sokat beszélgettünk a forgatások alatt - mesélt kapcsolatuk kezdetésől a NapiászOnline.hu-nak Ági. - Akkor persze még semmi sem történt közöttünk, ám ám a műsor után valahogy megváltozott bennem valami. A műsor alatt maximálisan Majkára koncentráltam, de a kiválasztásnál már sejtettem, hogy nem én leszek a nyertes. A műsor felvétele után aztán még többet beszélgettünk és onnantól kezdett el alakulni a kapcsolatunk.
Ez azonban korántsem volt ennyire egyszerű, hiszen a TV2-ős szerkesztő nagyon jó barátságban állt Majkával. Gyula tehát hiába ábrándozott a forgatásokon megjelenő Ágiról, aki éppen barátjáért szállt versenybe.
- Soha nem jutott volna eszembe, hogy bármi is lehet köztünk a műsor alatt - mesélt lelki vívódásairól a NapiászOnline.hu-nak Gyula. - Majkával nagyon jó barátok vagyunk és tiszteletben tartottam, hogy nekem egészen addig nincs keresnivalóm Ági körül, amíg ki nem derül, mi lesz a műsor vége és hogy állnak egymáshoz. A műsor után azonban nem fogtam vissza magam, bár Majkát azért felhívtam, aki áldását adta a kapcsolatunkra.
Ági is beszélt az ózdi rapperrel, aki biztosította a korábban érte versenybe szálló lányt arról, örül, hogy épp egyik legjobb barátját "adta oda".
Ági azt mondja, a műsor után kettesben kielemezték a történteket és sokmindent átbeszéltek. A fiatal lány elmondta, nem bán semmit, ami a műsor alatt történt, bár túl sokszor volt kissé illuminált állapotban, amikor felszabadultabban viselkedett a kelleténél.
- A műsor után rengeteg visszajelzést kaptam, persze volt negatív is - mesélt tapasztalatairól a hostessként dolgozó Szőnyi Ági. - Ezek nem nagyon zavarnak, hiszen a pozitív visszajelzések eléggé feltöltöttek, viszont anyukámnak nagyon nem tetszett az egész, de szerencsére mindent sikerült megbeszélni. Gyulával nagyon boldog vagyok, imádom a humorát, hajnali 4-5-ig beszélgetünk mindig. Amíg a műsor le nem ment, nem mertem kirakni a közösségi oldalra, hogy párkapcsolatban élek Gyulával, féltünk a reakcióktól. De most már büszkén vállaljuk egymást ország-világ előtt!
Eddigi hozzászólások:
| hópihe - 2010-09-23 04:12:42 |
Istenemre mondom,hogy meg fogom nézni ezt a műsort!
|
|
 |
kapcsolódó hírek |
|
 |
cimkefelhő |
 |
Majka, Dundika, kisfia, házasság, fellépés, Hooligans, Sen Connery, Papp Feri, Barcelona, majka, gyurcsány, klip, zene, édesanyja, rák, daganat, betegség, apaság, dukai regina, randi, facebook, póker, pókerdiploma, Everest Poker, kótai mihály, kölcsön, frizbi, per, bíróság, esküvő, valóságshow, rap, curtis, mr. busta, rákóczi feri, gyerek, terhesség, bankkártya, dundika, hajdú péter, majoros péter, nagy duett, csonka andrás, való világ, párbaj, reggeli, Liptai Claudia, Bangó margit, balázs klári, tóth vera, liptai claudia, bochkor gábor, várkonyi andrea, frizb, Szabó zsófi, párkeresés, tv2, Kozso, édesnégyes, rony, Petronella, Édesnégyes, Újlaki mulató, szabó zsófi,
 |
bulvár rovat legfrissebb hírei |
 |
|
|