|
Müller Attila nem vezet részegen! + video
Tabu Tv
2010. március 18., csütörtök 10:22
A Tabu Tv riportere Müller Attilát faggatta legjobb bulijairól. A Cool TV műsorvezetője azt is elárulta, hogy milyen hatással van rá az alkohol egy-egy ilyen alkalom során. Attila elmondta, hogy részegen sosem ülne kocsiba, nem is a jogsi elvesztése miatt, inkább azért, mert olyankor sokszor nem csak magáért, de másokért is felelős.
"A legviccesebb fesztiválos élményem, az a klasszikus Szigetes..." - kezdi Müller Attila a visszaemlékezést a tabutv.hu videójában."Még fiatalabb voltam, a mértéket sem tartottam annyira, összehaverkodtam néhány holland vagy francia sráccal. Azt ugyan nem nagyon értettem, hogy mit mondtak, de nagyon jót buliztunk együtt. Ilyenkor az ember címszavakból is megérti a másikat. Aztán szóba került az éjszakai fürdőzés, de valahogy azt nem kalkuláltuk bele, hogy a Duna folyik." Ezek után persze jó messze sodródtak a sátraiktól, a srácok pedig Attilától várták a segítséget, hogy megmutassa nekik a hazavezető utat. A műsorvezető elmondása szerint ez nem volt túl szerencsés, mert ő volt a legrosszabb állapotban, ráadásul fogalma sem volt, hogy merre vannak, ezért csak valamikor a délelőtt folyamán keveredtek vissza. "Furcsán néztek ránk délelőtt 11-kor, hogy alsógatyában mászkálunk, ez elég érdekes volt!" - lelkendezett a Tabu Tv internetes videójában Müller.
Attila elmondta, hogy részegen sosem ülne kocsiba, nem is a jogsi elvesztése miatt, inkább azért, mert olyankor sokszor nem csak magáért, de másokért is felelős. Volt már rá példa, hogy kárt tett saját magában egy-egy mutatvány során, de mások épségét nem kockáztatná.
"Ilyenkor olthatatlan vágyat érzek, hogy össze-vissza mászkáljak az erkélyen meg a tetőn, mivel én hegyet mászom, nekem ilyenkor muszáj mászni. Ennyiben veszélyes, mikor az ember bulizik,mert ilyenkor nem csak a veszélyérzet szűnik meg, de a mozgáskoordináció is máshogy működik" - osztotta meg a tabutv.hu-ra klikkelőkkel Müller Attila. Egy ilyen buli során Attillának eltört a válla egy rosszul sikerült hátra szaltó következtében, amin utólag már csak nevet, de akkor nem fogta fel ilyen viccesen a dolgot.
Nincs még hozzászólás, légy te az első! |
 |
kapcsolódó hírek |
|
 |
cimkefelhő |
 |
Müller Attila, szeress most!, műsorvezetés, szex, párkapcsolat, aktus, feleség, főzés, konyha, Béci, Gigi, VV, Playboy, fog, fogászat, való világ, Wtcc, túraautó, világbajnokság, chervolet, müller attila, gigi, szerelem, pelenka, éden hotel, kefir, tűz, leégett, csillag születik, alexandra diamond, tűzoltó, kigyulladt, vv laci, alexandra diamon, judy nero, plasztika, miló, műsorvezető, stohl andrás, Metzker viki, dj, külföld, modell, Müller attila, Müller, attila, turkáló, Attila, Cool, Live, muller, nagy, edmond, megasztar, Árpa Attila, Csepkkő gyermekotthon, adakozás,
 |
bulvár rovat legfrissebb hírei |
 |
|
|