|
Nikát még mindig felismerik az utcán! + video
Tabu Tv
2012. január 16., hétfő 14:34
Ki ne emlékezne még a bulizós tinilányra, aki legnagyobb slágerében édesapját győzködi, hogy ne féltse őt annyira. Nika azóta felnőtt, és óriási tervei vannak.
Több tehetséges magyar előadóval együtt bekerült a 2012-es Eurovíziós Dalfesztivál magyarországi nemzeti döntőjének elődöntősei közé. És, hogy honnan jött az ötlet a nevezésre? „Van egy magyar származású, Svédországban élő zeneszerző, aki elindítaná a dalát elindítani a versenyen és szeretné, ha én képviselném, mint énekes. Borzasztóan örültem ennek a felkérésnek és rögtön elvállaltam. Most nagyon sok minden kavarog bennem és iszonyatosan izgulok.”
A fiatal énekesnő az elmúlt években is hódolt szerelmének, a zenének. Főszerepet kapott az 56 csepp vér című musicalben is, később az egyik magyarországi tehetségkutató állandó vokálosa lett. Számára a zene a minden, természetesen csak a család után. „Az nem kérdés, hogy én mit szeretnék csinálni az életemben. A színpad, a zene az, ami a legtöbbet jelenti nekem. Én érzek magamban elég erőt ahhoz, hogy szólóénekesként újból a közönség elé kerüljek. Talán most elindul valami.” - meséli bizakodóan.
„Az, hogy egykori tinisztárként emlegetnek egyáltalán nem zavar. Nem is szeretném ezt lemosni magamról, mert nagyon jó élményeim voltak akkoriban. Nagyon sok rutinra tehettem szert, mivel nagyon korán, már 13 évesen elkezdtem. Egyébként a mai napig jönnek oda, hogy valahonnan nagyon ismerős vagyok és véletlenül nem én vagyok e az a lány. Ilyenkor csak mosolygok és mondom, hogy: de igen, én vagyok az. Nagyon jól esik, hogy még emlékeznek rám. Az pedig nagyon -nagy dolog, hogy a mai napig azt csinálhatom,amit imádok.” – nyilatkozta a Tabu Tv-nek Nika.
Nincs még hozzászólás, légy te az első! |
 |
kapcsolódó hírek |
|
 |
cimkefelhő |
 |
Anne Hathaway, RTL Klub, Csillag születik, Fluor Tomi, Vágó Piros, Abaházi Csaba, rádió, párbaj, autó, mágnes, fém, számítógép, biologia, metró, hallás, füldugó, donor, szív, vese, átültetés, Csillagkút, Kondákor Zsófi, punk, Farkas-Jenser Balázs, Megasztár, televízió, tévénézés, Tari Annamária, Bárdos András, VV Cristofel, Veronika, bántalmazás, munka, TV2, Hajdú, Jóban Rosszabn, szűrés, Szabó Zsófi, szja, egy százalék, vallás, egyház, felekezet, hip-hop világbajnokság, ABDC, táncverseny, Peller Mariann, Jóban Rosszban, apáca, apple, olajmultik, előny, kulcs, gyilkosság, sírkert, kopasz, egér, kutatás, Compact disco, eurovíziós dalfesztivál, Varga Viktor, Eurovízió, divattervező, bemutató, Király Viktor, Király Linda, Compact Disco, Pély Barna, Eurovíziós, Villalakók, Keserű méz, Tolvai Renáta, Kállay-Saunders, Dalfesztivál, Wolf Kati, zsűritag, puskás peti, eurovízió, dalfesztivál,
 |
bulvár rovat legfrissebb hírei |
 |
|
|