Regisztrálok
Regisztrálás Bejelentkezés
Elfelejtett jelszó?
Noszály Sándor újra dobogós
rtlbulvar.hu
2009. szeptember 24., csütörtök 10:18
Noszály Sándor visszatért, nem is akárhogyan. Bár bevallása szerint visszavonulás óta sem mellőzte a testmozgást, nemrég újra versenyezni kezdett, az eredmény pedig bámulatos.

– Neveztem egy senior tenisz világkupára, és harmadik lettem! Ettől szinte új erőre kaptam, és azonnal elindultam a normál korosztályban, a magyar tornán is, ahol szintén egy harmadik helyet csíptem meg. Sándor mögött harminc éves teniszpályafutás, négyszáz verseny és több mint harmincezer óra edzésidő áll, de bevallása szerint a mai napig nem unta meg sőt, még az állandóan visszatérő, specifikus tréninget is szívesen űzi.

– Az ember fizikuma persze ilyenkor már nem a régi, nehezebben lehet visszarázódni, de nekem volt egy nagyszerű segítségem, ez pedig a foci! – vallotta be a sportoló, aki a labdarúgásban egy minden eddiginél nagyobb szerelemre talált, ahogyan ő fogalmazott, a csapatjáték izgalmasabb és több örömét leli benne, mint amikor ütővel a kezében, egyedül lép a pályára. Ráadásul focistaként sem elhanyagolható a teljesítménye: csapatával rendületlenül menetelnek előre, idén pedig már egy osztályt is előreléptek a magyar bajnokságban.

Nincs még hozzászólás, légy te az első!

kapcsolódó hírek
cimkefelhő
bulvár rovat legfrissebb hírei


Híradó Media Kft. 2006-2012 Napiaszonline.hu | Napiász Online | Főoldal | Médiaajánlat | Impresszum | Adatvédelmi nyilatkozat | Karrier