|
Novák Péter lesz a Roma Ikon arca
Red Lemon Media
2009. szeptember 16., szerda 11:32
Egyedülálló kezdeményezésben vesz részt Novák Péter. Ő lesz a műsorvezetője annak a fesztiválnak, amely minél szélesebb körben szeretné bemutatni a roma kultúrát, a szokásokat- és természetesen a zenét. Az első, október 10-én megrendezésre kerülő Roma Ikon Fesztiválon fellép többek között a Jazz'n da City, Maszkura és a tücsökraj, a Colorstar, Palya Bea és Dés András Öröm duója, Heaven Street Seven és a Karaván Família, valamint a Magna Cum Laude.
A Roma Ikon egy hagyományteremtő rendezvény sorozat, melynek első fesztiválja október 10-én kerül megrendezésre. Célja minél szélesebb körben bemutatni a roma kultúrát, a roma zenét, a roma életformát. A célközönség nemcsak a roma, hanem a nem roma társadalom, hiszen őket kell megismertetni a velünk élő kisebbségek kulturális értékeivel, szokásaival, olykor sajátos törvényeivel. A választás is éppen ezért esett a nem roma zenekarokra, hogy az ő igencsak számottevő közönségüknek is megmutathassuk a cigány kultúrát. A fellépő együttesek kivételesen nem a saját, jól megszokott stílusukban zenélnek, helyette külön, erre az alkalomra állítanak össze egy olyan koncertanyagot, melyben roma zenéket dolgoznak fel saját stílusukban, vagy a saját dalaikat cigányzenei stílusban, hangszerelésben adják elő. A fesztivál hosszabb távú célja a hagyományteremtés. Remélhetőleg a második fesztivál már nagyobb helyszínen rendezhető meg, több embert megszólítva. De addig is a szervezők úgy döntöttek, hogy mindenképpen konkrét segítséggel kell kiállniuk a romák mellett, így a fesztivál idén támogatni szeretné a Bódis Kriszta által fémjelzett integrációs modellprogramban résztvevő hétesi telep tehetséges gyermekeit.
„Azért csatlakoztam ehhez a kezdeményezéshez, mert úgy vélem, rossz a világ. És ha a politika, meg a társadalomtudományok nem tudnak tenni azért, hogy a jelenlegi helyzet megváltozzon, akkor a kulturális élet szereplőinek kell tenniük azért, hogy felhívják a figyelmet a problémára. Örülök, hogy a Roma Ikon Fesztivál egy sorozat, és nem egy kampány – a kampányokban ugyanis nem hiszek, de a hosszú távú munkában igen.” – jelentette ki Novák Péter, aki a Roma Ikon arca, a műsorvezetés mellett pedig zenélni is fog a színpadon.
Nincs még hozzászólás, légy te az első! |
 |
kapcsolódó hírek |
|
 |
cimkefelhő |
 |
Djokovic, Nadal, Grand Slam, tenisz, ferrer, djokovic, győzelem, rekordösszeg, keresete, Loki, Magyar Kupa, TKE, MTK, Ferrer, Murray, ATP-Vb, sebestyén balázs, morning show, születésnap, tenis, bajnok, novák péter, kultúra, zene, nadal, australian open, simon, federer, sarapova, ausztrália, venus williams, novák előd, mentelmi jog, képviselő, kínzás, börtön, ensz, manfred novak, Csíszereda, foci, futball, Novák előd, parlament, házasság, jobbik, egyházi esküvő, US Open, Rafael Nadal, US-open, us open, döntő, esőzés, elhalsztották, FTc, kézilabda, malév sc, williams, isner, Novák, előd, ostor, Vona, Klub 64, Pákó, Terry Black, VV Eszter, Péter, Való Világ, Seherezádé,
 |
bulvár rovat legfrissebb hírei |
 |
|
|