|
Önnel utazik Rudolf Péter a 7-es buszon
BKV Zrt.
2009. június 04., csütörtök 08:49
Mostantól a BKV legforgalmasabb járatai közül jópáron már minden nap találkozhatunk Hegyi Barbarával, Rudolf Péterrel, Nagy-Kálózy Eszterrel, Szerednyei Bélával, Pusztaszeri Kornéllal! No persze, nem biztos, hogy személyesen is parolázhatunk velük és üdvözölhetjük őket - bár mindegyik művész szereti a városi forgatagot közösségi közlekedéssel bejárni - "csak" a hangjukat ismerhetjük fel. Mától ugyanis a népszerű színészek mondják be az állomás nevét, itt-ott kis érdekességgel, kulturális ízelítővel fűszerezve a szimpla utastájékoztató szöveget. Ezzel - reményeink szerint - sikerül színesebbé tenni az utazást az érintett járatokon. A hangbemondás külön érdekessége, hogy egy vonalon nem egy színész hangja hallható csupán, hanem egymás után mind az öt művésszel találkozhatunk.
A BKV Zrt. újabb utasbarát intézkedéséről ma délután, a Moszkva téren tartott, rendhagyó sajtótájékoztató keretében számolt be Dr. Székelyné Pásztor Erzsébet, a közlekedési vállalat kommunikációs igazgatója és a hangjukat a BKV-nak „kölcsönző” színészek. A sajtó képviselői egy próbaúton is megvizsgálhatták, kinek melyik hang cseng, melyik bemondás tetszik jobban.
A BKV fontosnak tartja, hogy a társaság megújuló készsége minden utas számára érzékelhető legyen. Ezért első ütemben a 7-es buszcsalád járművein és a 4-es és a 6-os villamoson utazók „találkozhatnak” majd az új hangos utastájékoztatással. Később, a bevezetés második szakaszában pedig a 2-es, a 3-as metrón és a Millenniumi Földalattin is megszólalnak majd a színészhangok. A BKV történetében egyébként van hagyománya annak, hogy híres-neves emberek mondják be az információkat. A Társaság éppen ezért keresett meg néhány országos hírű színművészt azzal, mi a véleményük egy ilyen, a maga nemében egyedülálló feladatról. A válasz egybehangzó és örömteli igen volt, hiszen a cél itt is a közönség megnyerése (az utazóközönségé), akárcsak a színházban…
A BKV Zrt. honlapján a színészhangokhoz kapcsolódóan játékot is indítottunk. A BKV honlapján megtalálható totó kérdéseire helyesen válaszolók sorsoláson vesznek részt és szeptemberi színházjegyet nyerhetnek a szóban forgó színészek előadásaira. Sőt, a nyereményhez tartozik még egy, az előadást követő személyes találkozó is, amelynek során a szerencsés nyertesek a darabban játszó a színésszel kávézhatnak.
Nincs még hozzászólás, légy te az első! |
 |
kapcsolódó hírek |
|
 |
cimkefelhő |
 |
Zóna taxi, taxitender, reptér, prostik, bkv, ellenőr, 3-as metró, kigyulladt, autó, szikrázik, bkv-ellenőr, verekedés, dulakodás, 17-es villamos, hőség, citaro, thököly, baleset, hungária, lezárás, pisztoly, buszsofőr, támadás, busz, BKV, metró, gázolás, Nyugati tér, sérülés, libegő, budapest, felújítás, karbantartás, sofőr, elbocsátás, tarlós, 2014, metrókocsi, maszk, 3-as, lefüstölt, aluljáró, támadó, ámokfutó, combinó, csőd, adósság, kormány, kábellopás, tolvaj, hév, ráckeve, Keleti, átépítés, HÉV, szentendrei, BKV-ellenőr, könnygáz, 86-os busz, tűz, Rudolf péter, üvegtigris, Rudolf, péter,
 |
bulvár rovat legfrissebb hírei |
 |
|
|