Regisztrálok
Regisztrálás Bejelentkezés
Elfelejtett jelszó?
Ördög Nóra és Nagy Sándor vezetik a Csillag születik hármat
NapiászOnline
2011. február 24., csütörtök 13:50
Csütörtök délelőtt 11 órakor az RTL Klub nyilvánosságra hozta a Csillag születik műsorvezetőinek és zsűrijének neveit. Ördög Nóra partnere nagy meglepetést okozott mindenkinek.

A tavasszal útjára induló tehetségkutató műsor egyik házigazdája Ördög Nóra lett, ami nem okozott nagy meglepetést. Nagy Sándor feltűnése azonban igen nagy újdonságnak számít, hiszen a csatorna eddig még nem bízott komolyabb feladatot a műsorvezetőre. Tavasztól azonban az RTL Klub egyik legnézettebb műsorsávjában bizonyíthat.

A zsűriben helyet foglal Hernádi Judit, Oroszlán Szonja, Szirtes Tamás és Fáy Miklós, tehát az ítészek személyét illetően nem történt változás. A csatorna valószínűleg azért döntött megint mellettük, mert két éve már bebizonyították, hogy jól működnek együtt, ezért ismét lehetőséget kapnak, hogy kiválasszák a legügyesebb kiscsillagokat. Ördög Nóra a sajtótájékoztatón úgy nyilatkozott, hogy ami jól működik, azon nem szabad változtatni.

A Csillag születik harmadik szériája tavasszal indul, a válogatások pedig már megkezdődtek. Mind ezelőtt, most sincsenek műfaji megkötések, ezért bármilyen számmal el lehetett indulni, igaz, a jelentkezések már lezárultak. Ügyességben és tehetségben általában nem szenvednek hiányt a jelentkezők, de azért az elmúlt évek során is akadtak vicces vagy éppen komolytalan produkciók, amelyekkel nem egyszer sikerült mosolyt csalni a zsűri arcára.

Eddigi hozzászólások:
 Molnár Marianna - 2011-02-25 13:20:17
  Fúúú Nagy Sanyi!!! Ennek örülök, nem mintha majd leülnék a tévé elé... de a pasi jóképű és tehetséges is. szal why not?

kapcsolódó hírek
cimkefelhő
bulvár rovat legfrissebb hírei


Híradó Media Kft. 2006-2012 Napiaszonline.hu | Napiász Online | Főoldal | Médiaajánlat | Impresszum | Adatvédelmi nyilatkozat | Karrier