Regisztrálok
Regisztrálás Bejelentkezés
Elfelejtett jelszó?
Ördög Nóra nem tudja tartani a tempót
NapiászOnline/Valner Marietta
2011. április 01., péntek 15:20
Az RTL Klub népszerű műsorvezetője, Ördög Nóra egy érdekes kezdeményezés élére állt, ahol nem csak mint házigazda, de mint sportember is kénytelen lesz megállni helyét.

Hazánkba is megérkezett végre a jó idő, a télikabátokat is eltehetjük végre a szekrénybe és kimozdulhatunk a szabadba levegőzni, sportolni. Ezen a hétvégén Ördög Nóra sem tesz másképp, hiszen nem is olyan régen a T-Home Vivicittá Városvédő Futás élére állt, ahol nem csak a műsorvezető szerepét töltheti be, de minden valószínűség szerint ő is felveszi a futócipőt. „Egy ez régóta létező mozgalom, aminek a fő célja, hogy kicsit felrázza, éltesse a városokat, hiszen nem a táv és nem is az erőnlét a lényeg, hanem az, hogy a verseny a város legszebb pontjait próbálja meg érinteni” – mesélte Nóri a NapiászOnline-nak, aki azt is elárulta, hogy kísérete is lesz a futóversenyen.

 

„Éppen néhány nappal ezelőtt beszéltem meg az öcsémmel és az apukámmal, hogy ők is jönnek velem futni. Mindössze 2,5 kilométeres távról van szó, ami nem olyan sok, ezért reménykedünk abban, hogy sokan leszünk. A Nagy Futópárbaj keretében már több hónapja vannak mindenféle toborzó rendezvények, a farsangi szezonban például Gyulán, egy téltoló futóversenyt rendeztünk, ahova az emberek vicces jelmezekben jöttek. Előzetesen interneten is lehet nevezni a futóversenyekre, és a számok már most nagyon bíztatóak.” Ördög Nóra tehát április 2-án, szombaton Szegeden, Katus Attila pedig másnap, április 3-án, Kaposváron áll a rajtvonal mögé azzal a céllal, hogy a többi részvevővel együtt versengjenek a vidék futóvárosa címért.

A műsorvezető arról is beszámolt, hogy különösebb módon nem kell készülnie a versenyre, hiszen rendszeresen kocog, igaz, nem a szabadban. „Általában futógépen szoktam futni, mert a szabadban futás nem megy. Nem tudom tartani a tempót, ezért mindig elkezd szúrni az oldalam, vagy ha túl gyorsan futok, hamar elfáradok. A futógépen egyenletes a tempóm, ezért azt sokkal jobban szeretem” – újságolta lelkesen a műsorvezető, aki már nagyon várja a hétvégi Vivicittá eseményt.

A Vivicittá futóverseny 1984-ben olasz kezdeményezésre indult: a szervezők a gyönyörű, de zsúfolt történelmi városok lakóit szerették volna ráébreszteni lakóhelyük értékeire. Innen a verseny neve: „Vivicittá - Éljen a város! Szeresd a várost!”

Nincs még hozzászólás, légy te az első!

kapcsolódó hírek
cimkefelhő
bulvár rovat legfrissebb hírei


Híradó Media Kft. 2006-2012 Napiaszonline.hu | Napiász Online | Főoldal | Médiaajánlat | Impresszum | Adatvédelmi nyilatkozat | Karrier