|
Összeesküvők: házasodik a nyertes pár + video
Tabu Tv
2012. január 13., péntek 13:21
Patkó Csenge és Baranyi Peti, az Összeesküvők nyertesei nagy bejelentést tették: összekötik életüket.
„A Rezidencia óta nem sok dolog válozott, ugyanúgy egész nap együtt vagyunk, tulajdonképpen együtt élünk továbbra is, ugyanúgy, mint odabent. Bejelentettünk, hogy szeretnénk egy esküvőt egymással, tehát bejelentettük, hogy Patkó Csenge és Baranyi Peti egybe szeretne kelni.” – mesélték a fiatalok a Tabu Tv nézőinek.
„Teljesen hivatalos lesz a dolog és valószínűleg február második-harmadik hetére tehető az esküvőnk, amit a TV2 fog szervezni. Az esküvő nyereményekkel fog járni, ugyanis aznap kapjuk meg a nyereményeinket, de mi egymásra leltünk, már az is hatalmas nyeremény.” – árulták el a tabutv.hu nézőinek az Összeesküvők nyertesei.
Csenge elárulta stábunknak azt is, hogy a gyerekvállalással még várnak: „A gyerkőcökkel úgy vagyunk, hogy először olyan hátteret szeretnénk biztosítani nekik, hogy minden meg tudjnk adni. Nekem most az a véleményem, hogy elsősorban a saját jövőnket kell egyengetni, mert még van mit, még mi is fiatalok vagyunk, szinte gyerekek. Felkészült anya szeretnék lenni és úgy szeretnék gyereket.” – mesélte riporterünknek.
Nincs még hozzászólás, légy te az első! |
 |
kapcsolódó hírek |
|
 |
cimkefelhő |
 |
Patkó Csenge, Peti, összeesküvők, anya, szülés, gyerek, tv2, patkó csenge, ara, kiki, Till Attila, Peller Mariann, Összeesküvők, Alekosz, párkapcsolat, Betti, szakítás, TV2, per, nyeremény, Való Világ, Öszeesküvők, 2012, VV Éva, alekosz, való világ, tilla, összesküvők, festés, snowboard, fridge, vv anett, szex, niko, ricsi, vélemény, norbi, apa, kórház, frizbi, hajdú péter , nézettség, skótszoknya, Apollo23, Király L. Norbi, IHM, fogyás, fogyókúra, fitness, Ganxsta Zolee, kidobós, kupa, cokeball, kiss orsi, iszak eszter, lola, Szandi, Bálint Antónia, jótékonyság, asztalitenisz, Bebe, Puskás Peti, tüntetés, állatvédők, Sipos Peti, Sipos Tomi, Irigy Hónaljmirigy, Bon-bon, Szolnoki Peti, casting, videoklip, Világi Peti, Havazin, Flour Tomi, síelés, RandomMarci, VIVA,
 |
bulvár rovat legfrissebb hírei |
 |
|
|