|
Pély Barna megmentette az esőtől a fesztiválozókat
2008. július 24., csütörtök 09:00
Bizony nem könnyű a zenészek élete. Ha esik, ha fúj, mindig a színpadon kell állniuk és ki kell tartaniuk a zord körülmények között is. A United zenekar sem kivétel, a fiúk egy balatoni fesztiválon próbálták menteni a menthetőt.
Balatonbogláron már kilencedik alkalommal rendezték meg a Jazz és Bor Fesztivál elnevezésű rendezvényt. Az első este fergeteges United Plays Jazz koncerttel zárult. A koncert azonban nem zajlott le zavartalanul. A hirtelen jött égi áldás bőrig áztatta az érdeklődőket, ám Pély Barna ötletességének köszönhetően a zuhogó eső igazi ajándékot jelentett a közönségnek.
„A hirtelen kitört vihar miatt le akartuk állítani a koncertet, a fesztiválozók azonban kitartottak. Barna nagyon aggódott, hogy megáznak, ezért felhívta őket a színpadra. A közönség egy részének különleges élményben volt része, a zenekar mögül élvezhette a koncertet” – mesélte Szalai Tünde (Tücsi), a fesztivál igazgatója.
Hála Pély Barna találékonyságának, a rajongók nem hogy nem fáztak meg, de még plusz élménnyel is gazdagodtak. A kicsit csapzott, ám annál lelkesebb közönség kitartását az estéhez illő, woodstocki hangulatot idéző pörgős dallal köszönte meg a zenekar.
Nincs még hozzászólás, légy te az első! |