Regisztrálok
Regisztrálás Bejelentkezés
Elfelejtett jelszó?
Pirner Alma rúdtáncolni fog az EFOTT-on
NapiászOnline/KRQ
2011. július 16., szombat 10:00
Most bárki bebizonyíthatja, hogy igenis jól áll a kezében a rúd! A hétvégi EFOTT-on ugyanis ott lesz Pirner Alma és csapata Szolnokon, hogy néhány hasznos mozdulatot tanítsanak az érdeklődőknek.

Ezeket a mozdulatokat pedig bárki könnyedén elsajátíthatja. A helyszínen ott lesz maga Alma is, aki évek óta veszi kezelésbe a rúdtáncolni vágyókat. „Senkinek nem kell attól tartania, hogy ügyetlen lesz. Az alap mozdulatokat bárki könnyűszerrel magáévá teheti, és akár már aznap este tesztelheti tudását a kiszemelten.”- mondta Alma. „A kicsit szégyenlősöknek sem kell aggódniuk, mert egy ingyenes órára kaphatnak belépőt tőlünk, a Stúdió falai között pedig már mindenkiből előtör a szexi dög.”- tette hozzá a világbajnok.

 

A helyszínen többek között ott lesz Pálmaffy Barbara is. Az a 33 éves anyuka, aki nemrégiben nyerte meg a varsói Rúdtánc kupát. Egyedüli magyar indulóként ez már önmagában óriási siker! A táncosnő mindössze egy éve foglalkozik rúdtánccal, így első kézből tudja támogatni az érdeklődőket.

Barba egyébként gőzerővel készül az az októberi budapesti vb-re. „A vb előtt még a Miss Poledance Hungary versenyen is jól kell teljesítenünk. Én párosban indulok egy másik táncos lánnyal. Már zajlanak a próbák, egy fenomenális produkcióval készülünk.”

Nincs még hozzászólás, légy te az első!

kapcsolódó hírek
cimkefelhő
bulvár rovat legfrissebb hírei


Híradó Media Kft. 2006-2012 Napiaszonline.hu | Napiász Online | Főoldal | Médiaajánlat | Impresszum | Adatvédelmi nyilatkozat | Karrier