Szombaton az Unibet Pókermilliomos bajnokság harmadik elődöntőjében a nőké volt a főszerep. A lányoknak jól ment a pókerarc. Ferenczi remekelt. A két amazon összecsapott. Polgár Kriszta győzedelmeskedett
A játék elején már érezhető volt a két női játékos közötti feszültség, bár ezt a lányoknak sikerült jól leplezniük. Legalábbis ők úgy gondolták. Majka megjegyezte, hogy miközben Kriszta és Viki kedvesen mosolyog egymásra, látszik, hogy csakis azon jár az eszük, hogy hogyan lehetne a másikat minél hamarabb kiejteni a játékból. A likvidálást módszeresen a fiúkkal kezdték. Ferenczi Pisti fantasztikusan menetelt előre. Olyannyira, hogy a játék felénél átvette a vezetést, neki volt a legtöbb zsetonja. Papp Gergő favoritja Berki Balázs volt, akcióiból gyorsan rímet is faragott a műsorvezető: „Berki Bubu bubival biztosra megy és all in-t mond” ez így is lett, de Balázs elhamarkodta ezt a lépését, így Polgár Kriszta kiejtette, megnövelve ezzel zsetonjai számát, amivel átvette a vezetést. A Fradi csatára a két bosszúra éhes amazon társaságában maradt az asztalnál. Ezután főleg a két hölgy hozta magát játékba. A lányok rendre próbára tették egymás idegeit. Ferenczi zseniálisan játszott, de végül is a Polgár-Ferenczi párbajban Kriszta hatalmas szerencsével kiejtette a focistát.
Eljött az amazonok ideje. A két lány erre a pillanatra várt. Végre ketten az asztalnál. A műsor történetében először történik meg, hogy két hölgy játszik a döntőbe jutásért. Óriási feszültség az arcokon. Kriszta fokozatosan csökkentette Viki zsetonjainak számát. A szerencse folyamatosan Krisztához pártolt. A döntő pillanatban is, amikor is sikerült kiejtenie a profi pókeres Szilasi Vikit. Kriszta a versenyről: „Nagyon boldog vagyok, hogy sikerült revansot vennem Vikin! Nagyon élveztem a játékot! A lapjaim hihetetlenül jól jöttek és érdemes volt elhoznom a kabalámat, mert óriási szerencsét hozott ma nekem. Nagyon büszke vagyok, hogy én lehetek a döntős asztal első női versenyzője! Most szombaton a rockerek szállnak harcba egymással. A sok nehéz fiú vajon könnyű zsebbel távozik az asztaltól? Az biztos, hogy nem száraz torokkal. Minden kiderül a következő adásából!