|
Rózsa György újra visszakapta a lányát
rtlbulvar.hu
2008. szeptember 25., csütörtök 09:30
Rózsa György betegsége ellenére szerepel majd a Szombat esti lázban.
A táncos showműsor immár a harmadik szériával készül a nézőket a képernyők elé szegezni, idén azonban kicsit változott a forgatókönyv: Rózsa György ugyanis nem egy versenytáncossal lép a parkettre, hanem balerina-lányával, Csillával.
- Már öt éve külön élünk – mesélte a Reggeliben Gyuri bácsi. – Igaz, sokszor találkozunk, de csak 1-2 órára, néha pedig felugrik hozzám, mert ottfelejtett valamit. Azért vállaltam a szereplést, mert így újra intenzíven a lányommal lehetek…
Az egykori műsorvezető úgy érzi, visszakapta a lányát és tudja, hogy valószínűleg ez utoljára adatik meg számára.
- Csilla már 25 éves, tőlem külön, önálló életet él, így amikor megkaptam a felkérést, mérlegelnem kellett, lenne-e más lehetőségem arra, hogy mindennap együtt lehessek a lányommal. El kellett vállalnom, hisz így napi 3-4 órát is együtt töltünk egy közös célért. Együtt ebédelünk, együtt utazunk haza, és ez csodálatos.
A Rózsa család néha azért veszekszik is, de tudják, hogy csak azért, hogy jobbak legyenek.
- A próbákon nagyon elfáradunk. Ami jó érzés, hogy nem csak én, hanem Csilla is, aki hosszú évekig balerina volt. Azt persze el kell ismernem, hogy az ő mozdulatai jóval nehezebbek, mint az enyémek, mindenesetre a próba végén nem szívesen megyek haza, táncolnék még.
Habár Gyuri bácsi porckorongsérvvel jár táncórákra, nem ő sérült meg először.
- Sokszor azzal viccelődünk, hogy ha megérem a műsor végét, akkor valóságos biológiai csoda történt… A minap mégsem velem volt gond, a lányom egy tánclépésnél elesett és megsérült a válla. Hirtelen azt hittük eltört, de szerencsére nem.
A Reggeliben Rózsa György arra buzdította a nézőket, hogy akik átérzik, hogy egy idősödő apa csak a lányával szeretne minél több időt tölteni, azok szavazzanak és szurkoljanak nekik, hogy ez a helyzet minél tovább így maradjon.
Nincs még hozzászólás, légy te az első! |
 |
kapcsolódó hírek |
|
 |
cimkefelhő |
 |
 |
bulvár rovat legfrissebb hírei |
 |
|
|