Regisztrálok
Regisztrálás Bejelentkezés
Elfelejtett jelszó?
Seherezádé pasija csak a hírnévre pályázik?
NapiászOnline/Valner Marietta
2011. szeptember 30., péntek 15:40
A Való Világ5 Seherezádéjának olasz barátja a tegnapi napon végérvényesen kirakta barátnője szűrét és hazaküldte a lány Rómában maradt cuccait is. A Sehe ellen indított lejárató kampány azonban úgy tűnik a visszájára fordul, hiszen Claudiot hazugnak, kegyetlennek nevezik egy közösségi oldalon, aki csak médiacirkuszt akart.

A tegnapi nap folyamán Claudio, a Való Világ5 Szenvedélyes nőjének, Seherezádénak olasz pasija végérvényesen szakított barátnőjével, hiszen – állítása szerint – a lány Shreh-et, azaz Gergőt választotta a Királyfi helyett. Claudio ezért összecsomagolta volt barátnője Rómában maradt holmiját és az első Budapestre induló járattal hazaküldte azt. Előzőleg pedig egy közösségi oldalon adott hangot nemtetszésének, ahol megígérte, mindenkivel megismerteti Seherezádé igazi arcát, erről pedig fotókat, videókat, SMS-eket és beszélgetéseket is posztol majd rendszeresen.

Az olasz fiú ezen lépése azonban sokaknál kiverte a biztosítékot, így Claudio Facebook üzenőfalát elárasztották a kelletlen kommentek és éles beszólások. „Következő Show címe az Rtl-en : Claudio barátnőt keres :D ! Győzött a hazugság, egy helyett már több ezer női rajongója van. Cél elérve :D” – szól az egyik komment, amit követ a másik: „Adtad a neved Te szerencsétlen? Gondolod, hogy nélküled nem került volna be? Minek jöttél ide Magyarországra. Nem tán egy kis médiacirkuszra vágytál… Szánalmas ez az egész!”

Akarva-akaratlanul is megfordul az ember fejében, hogy a szakítás körüli „csinnadratta” valós-e, netán egy jól megrendezett médiahekkről van szó, melynek célja Claudio „besajtózása”. Persze a kellemetlen hangvételű üzenetek mellett nagyon sok magyar lány állt az olasz pártjára, akik bíztatják, támogatják és kedves üzenetekkel halmozzák el Claudiot. „Na ezt nevezem! Jó voltál Claudio, én is fordított esetben ezt tettem volna. Csak kihasznált.”

A helyzetet tovább bonyolítja – valószínűleg okkal – Claudio egy olyan Facebook bejegyzése, melyben kinyilvánítja tetszését a villa Plázacicája, Dya felé. „Valóban igaz lenne: ha túlságosan lefoglalnak a problémáid, akkor nem veszed észre az élet szépségeit? Például Dyát… Úristen, de jó csaj!”

Az RTL Klub Fókusz című műsor riportere interneten keresztül megszólaltatta Seherezádé volt barátját, aki megígérte, egy levélben fogja közölni a szőkeséggel, hogy miért vetett véget kapcsolatuknak.

Nincs még hozzászólás, légy te az első!

kapcsolódó hírek
cimkefelhő
bulvár rovat legfrissebb hírei


Híradó Media Kft. 2006-2012 Napiaszonline.hu | Napiász Online | Főoldal | Médiaajánlat | Impresszum | Adatvédelmi nyilatkozat | Karrier