|
Shodeinde Dorkának azonnal munkába kell állnia
Storyonline
2010. november 23., kedd 11:10
Az X-faktor legutóbbi kiesőjének elfogytak a tartalékai, és már párja sem tudja anyagilag támogatni.
A 19 éves anyukának, Shodeinde Dorkának amint kiesett az X-faktorból, rögtön szembesülnie kellett a valósággal, hiszen a család összes tartaléka elfogyott. Az albérletet és a költségeket azonban valamiből fizetniük kell. Dorka párja ugyanis Ausztriában focizott és tanult, de már az egyetemet és a csapatot is otthagyta családja miatt. Itthon jelenleg alkalmi munkákból keres valamennyit, de Dorka szerint az a csekély összeg amit havonta hazavisz a párja, nem elég arra, hogy fedezze a kiadásokat.
„Az albérletet eddig Gafarr focistaként megspórolt pénzéből, a családi pótlékból és a gyesből fizettük. A tartalékaink azonban hamarosan elfogynak, ezért egyelőre nekem kell eltartanom a családomat. Soha nem titkoltam, hogy ez is közre játszott abban, hogy jelentkeztem a műsorba. Ha nem jött volna az életembe Lisa, akkor valószínűleg nem jelentkeztem volna a műsorba, de most már a piciről is gondoskodnom kell – mondta egy internetes magazinnak Dorka.
A fiatal lányt saját bevallása szerint nem rázta meg túlzottan, hogy a múlt héten ő esett ki a versenyből, hiszen már egy ideje számított rá. Persze abban azért egyet értett a zsűrivel, hogy egy ideje fejlődő tendenciát mutatott a versenybeli teljesítménye. Shodeinde Dorka talán éppen ezért reménykedik abban, hogy a nehezén már túl vannak, és a műsor után sok felkérést, megkeresést kaphat. Az anyuka reménykedik abban, hogy mire kislánya, Lisa betölti az egy évet, addigra már a család megélhetése is biztosabbá válik.
Nincs még hozzászólás, légy te az első! |
 |
kapcsolódó hírek |
|
 |
cimkefelhő |
 |
Szirota Jennifer, fogyókúra, fogyás, Csillag születik, Janicsák Veca, sport, ez zsír, életmód, Király L. Norbi, whiskey, alkohol, Britney Spears, Demi Lovato, X-Factor, apa, születés, gyermek, barátnő, x-faktor, szerelem, Baricz Gergő, Muri Enikő, X-faktor, színház, lemez, klip, Glamour, Women of the Year, Pokorny Lia, Vastag csaba, Bali, nyaralás, Facebook, VV Fecó, Muzsika Tv, fellépés, Top 50, celebek, címlap, Stohl András, Damu, Alekosz, Világi Peti, Havazin, Flour Tomi, síelés, Apollo23, x-Faktor, Muri enikő, Wolf Kati, Torkán Nóra, Iszak eszter, Schmuck Andor, Nyári Aliz, Tisztelet Társasága, Summer Sisters, Nyári lányok, X-Faktor, Éld át!, lakás, költözés, szingli, párkapcsolat, Niki, terhes, várandós, kapcsolat, Muri Enikó, plágium, lopás, Gyurcsík, Compact Disco, Varga Viktor, bringa, vakond, futam, budapest, jégkorong, olimpia, divizió, fiorentina, rossi, menesztés, kirúgták, Bolton, Aston Villa, angol bajnokság, Genoa, edzőváltás, Malesani,
 |
bulvár rovat legfrissebb hírei |
 |
|
|