|
Slampos asszonyság lett Gregor Bernadettből
Napiász Online S.R.
2011. oktober 24., hétfő 14:21
Sárgás fogakkal, összenőtt szemöldökkel és plusz 30 kilóval áll ki a színpadra Gregor Bernadett a Mona Marie mosolya című zenés vígjáték kedvéért.
A szép színésznő úgy érzi, a szerep remek lehetőség számára, mert végre kipróbálhatott valami újat a csábító szirén-karaktereken kívül is. "Kiruccanásként fogom fel Mona megformálását, mintha például prózai színésznőként kapnék zenés darabokat, csak ez még annál is izgalmasabb" - mutatott rá Gregor Bernadett. Elárulta azt is, hogy 25 éves koráig nem tartotta magát kifejezetten szépnek, ez idő tájt, már anyukaként vette csupán észre, hogy felkelti a férfiak érdeklődését.
"Ha az ember jól érzi magát a bőrében, az meg is látszik rajta, olyankor érkezik a legtöbb kedvező visszajelzés" - vélekedett a Jóban rosszban sztárja. Korábban, a főiskolán azonban kissé megszenvedte az önbizalomhiányt, ami állítása szerint nem csoda, hiszen olyan színésznőkkel járt egy osztályba, mint Kéry Kitty vagy Marozsán Erika.
Azzal kapcsolatban, hogy ő maga hogyan tartja formában a testét, úgy nyilatkozott, hogy igyekszik odafigyelni arra, mi kerül a tányérjára, ami nem is annyira egyszerű számára, mert imád főzni és enni. Noha tornázni sem szeret, úgy érzi muszáj mozognia, mert színésznőként nem csupán a színpadi teljesítményéből él, hanem a külsejéből is. A megfelelő krémekre nem sajnálja a pénzt, radikális beavatkozást azonban nem tervez magán, bár úgy nyilatkozott, hogy a most divatos vámpírszérum-kezelést kipróbálná.
Nincs még hozzászólás, légy te az első! |
 |
kapcsolódó hírek |
|
 |
cimkefelhő |
 |
Szalay Kriszta, Lélekre vetkőzve, házasság, Gregor Bernadett, megcsalás, párkapcsolat, hűtlen, gregor bernadett, somogyi istván, magyar attila, bagi iván, nacsa, nacsa olivér, fábry show, albérlet, csomor, csilla, kiszel, tunde, tunci, gregor, bernadett, labancz, lilla, nyaralas, detar, eniko, celeb, gyerekei, rekasi, karoly, baratokkozt, GregorBernadett.TallósRita, színház, Tímbilding, GregorBernadett, CsakCsajok, terehesség, szoptatás, KlausmannViktor , Vidor Fesztivál, Nyíregyháza, kossuth-díj, kitüntetés, átadták, tim, burton, addams, family,
 |
bulvár rovat legfrissebb hírei |
 |
|
|