Regisztrálok
Regisztrálás Bejelentkezés
Elfelejtett jelszó?
Szabó Győző gyorsan elveszti varázserejét
Tabu Tv
2010. december 10., péntek 13:58
Szabó Győző elárulta, első kenyerére valót bizony nem a színészettel kereste meg, hanem sörcsapolással, amire még ma is szívesen emlékszik vissza.

A színész karrierje egy kocsmából indult, de még a mai napig is sűrűn visszatér a pult mögé. Na persze nem kell azt gondolni, hogy Szabó Győzőnek valóban a sörcsapolás lenne a második állása, hiszen csak poénból szokott italokat tölteni.

Szabó Győző nemrég a puszta jelenlétével próbált segíteni a beteg gyermekeken az egyik gyorsétterem-lánc pultja mögött, azonban nem ismeretlen neki ez a környezet. "Életem egy nagyon erős és nagyon szerethető szakaszában húsz évesen pult mögött dolgoztam csaposként egy szórakozóhelyen, onnan lettem színész. Egyszerűen csak pörögtem a pult mögött, aztán megkérdezte, hogy nem akarom-e levezetni az energiáimat a színpadon, szóval tényleg egy hollywoodi álomként indult a karrierem!" - emlékszik vissza a tabutv.hu felvételén a színész, aki akkor még nem sejtette, hogy kit is szolgál ki.

"Egyébként azóta is el szoktam menni néha buliból esténként szórakozóhelyekre pultozni. Általában nem rajonganak körül, mert ha megszoknak, akkor ugyanolyan csapos leszek mint bárki más, ha úgy tetszik, akkor nagyon gyorsan elvesztem a varázserőmet." - mondta el a Tabu Tv internetes videójában Szabó Győző.

Nincs még hozzászólás, légy te az első!

kapcsolódó hírek
cimkefelhő
bulvár rovat legfrissebb hírei


Híradó Media Kft. 2006-2012 Napiaszonline.hu | Napiász Online | Főoldal | Médiaajánlat | Impresszum | Adatvédelmi nyilatkozat | Karrier