Regisztrálok
Regisztrálás Bejelentkezés
Elfelejtett jelszó?
Tihanyi Tóth Csaba ruha nélkül fürdőzött
rtlbulvar.hu
2009. július 30., csütörtök 09:03
Tihanyi Tóth Csaba Siófoknak köszönheti az életét. Sőt, a feleségét is. Úgy esett ugyanis, hogy a Barátok közt Novák Lacijának édesapja, és ő maga is széplaki lányt vettek el. Szülei ráadásul éppen a beszélgetésünk napján ünnepelték 46. házassági évfordulójukat.

– Itt ismerték meg egymást Balatonszéplakon, a Klára u. 78-ban nyaralt a papám, édesanyám pedig a Klára u. 81-ben lakott. Tulajdonképpen első látásra szerelem... –  Csaba maga is balatoni gyerek lett, hiszen minden nyarat itt töltöttek a családjával. Már fiatalon el is határozta, hogy ő is balatoni lányt vesz feleségül. 7 évvel ezelőtt aztán egy szépségversenyre hívták zsűri-elnöknek a siófoki művelődési házba, ahol mégsem a versenyzők tetszettek meg neki.
– Bependerült a színpadra egy gyönyörű hölgy, aki az est műsorvezetője volt. Az én drága kispécizett menyasszonyom, természetesen ő erről nem tudott.
– Valamire szükségem volt, és nagyon hevesen kirohantam az öltözőből, kinyitottam az ajtót, és ott állt előttem a Csabi, és akkor is nagy zavarban egymásra néztünk, és bemutatkoztunk... – idézte fel Bognár Rita a történteket.  – Most ismertem meg a menyasszonyomat, ezt mondtam a barátomnak 3 perc ismeretség után, és hát ez így is lett – árulta el Csaba.  – Azt én éreztem, hogy ez valami más, valami különlegesebb... – vallotta be Rita. Két év múlva össze is házasodtak, és azóta együtt töltik a nyarakat a Balatonon. Rita kifejezetten szereti Csaba bohémságát, bár egyszer jól ráijesztett. Vihar volt Széplakon, amikor férje éjszakai fürdőzésre vágyott. Mivel nem volt nála fürdőnadrág, bement a vízbe anélkül. Kifelé viszont nem sikerült észrevétlennek maradnia.

– Megérkezett egy busznyi fiatal. Akik megjöttek megnézni a vihart a Balaton partján. És bevilágítva a busznak a reflektorával, jövök ki a stégből, a nagy szerencsém az volt, hogy magyarok voltak, úgyhogy hangos kacagásban tört ki az egész busz. Rita és Csaba imádják a magyar tengert, és el is határozták, hogyha egyszer fiuk születik, neki is ragaszkodnia kell a hagyományokhoz, és bizony széplakról kell feleséget választania.

Nincs még hozzászólás, légy te az első!


kapcsolódó hírek
cimkefelhő
bulvár rovat legfrissebb hírei


Híradó Media Kft. 2006-2012 Napiaszonline.hu | Napiász Online | Főoldal | Médiaajánlat | Impresszum | Adatvédelmi nyilatkozat | Karrier