|
Tolvai Reni a párjáért is izgul az Eurovízión + video
Tabu Tv
2012. január 23., hétfő 09:19
Tolvai Reni és Kállay-Saunders András is esélyesek arra, hogy képviseljék az Eurovíziós Dalfesztiválon hazánkat. A két énekes, akik a magánéletben egy párt alkotnak, nem versengenek egymás ellen.
„Elmondhatatlan érzés, hogy itt lehetek és próbálkozhatok, hogy kijussak Bakuba!” – lelkendezett Tolvai Reni, aki az Élek a szemeidben című szerzeménnyel készül a megmérettetésre. A nemzeti döntőket január 28-tól három héten keresztül követhetjük figyelemmel, azonban a végső, azerbajdzsáni összecsapásra csak május 26-án kerül sor.
Reni az következő hetekben-hónapokban nem csak magáért izgulhat, hiszen párja, Kállay-Saunders András dala is bekerült a kiválasztott húszba. „Most összeköltöztünk, és annak ellenére, hogy külön indulunk, és mondjuk egymás ellen, mi nem vagyunk egymás ellen. Ugyanúgy örülnék, ha ő jutna be, vagy ő nyerné meg, és nem én – és ugyanúgy örülne ő is nekem. Egymás közt nem érezzük, hogy ez egy verseny – ugyanúgy, mint ahogy a Megasztárban sem éreztük.”
Az ötödik Megasztár győztese természetesen Andrással közös új fészkükről is szívesen mesélt a Tabu Tv riporterének: „Találtunk egy belvárosi lakást, ahol most lakunk, és amit nagyon-nagyon szeretünk. Együtt díszítettük ki, a közös ízlésünk szerint. Ugyan bútorozott volt, de egy pár darabot vittünk mi is, és végül nagyon meleg hangulatú és otthonos lett.”
Nincs még hozzászólás, légy te az első! |
 |
kapcsolódó hírek |
|
 |
cimkefelhő |
 |
Király Linda, Tolvai Renáta, VV Zsófi, hízás, túlsúly, tolvai renáta, fluor tomi, beyonce, Kállay Saunders András, klip, megasztá, dal, ének, szeleczki dávid, megasztár, kállay, fogyókúra, születésnap, Kállay Saunders andrás, táncos, x-faktor, vastag csaba, aeroviva, tönkrement, szíj melinda, kiesett, verseny, énekes, Rákóczi Feri, Ganxsta Zolee, tequila, ivóverseny, Kállay-Saunders András, Kylie Minogue, Taio Cruz , takács nikolas, Kállay András, kallay-saunders andras, modell, fotózás, Compact disco, eurovíziós dalfesztivál, Varga Viktor, Eurovízió, divattervező, bemutató, Fábry, köztévé, show, Maradj talpon, Király Viktor, Compact Disco, Gallusz Niki, Vízy Márton, Dalfesztivál, Pély Barna, Eurovíziós, Villalakók, Keserű méz,
 |
bulvár rovat legfrissebb hírei |
 |
|
|