|
Vágó István ismét kinyitja a száját
RedLemon
2011. március 05., szombat 17:20
Új fejezetekkel kiegészülve jelenik meg a Bárdos András által készített, a műsorvezetőről szóló Kinyitom a számat című könyv.
Feje tetejére állt a világ Vágó Istvánnal az első kiadás óta, ahogyan azt még a megjelenés előtt megjósolta. Elveszítette állását, sok-sok újabb ellenséget szerzett, nyugdíjba ment… „Amikor 2010 októberében befejeztük a könyvet, átolvastuk, azután megbeszéltünk a Vágó-villában egy utolsó találkozót. Fotóst is hívtunk, a kép ott található a könyv hátoldalán. Békés kép. Barátságos. Pedig a beszélgetés cseppet sem volt az. Vágó ugyanis némi bevezető, némi magyarázat után azt javasolta, hogy a könyv ne jelenjen meg. – Talán jobb lenne mindannyiunknak. Nekem feltétlenül – mondta.”
Így kezdődik az epilógus, amellyel a könyv bővült három hónappal a megjelenés után. Vágó már az első kiadásban is zavarba ejtő őszinteséggel vallott tévés múltjáról, a pénzhez való speciális viszonyáról, arról, hogyan került a politika közelébe, és hogy miért nem lett végül politikus, de részletesen mesélt indai kalandjairól is, melyek során szinte az összes könnyű drogot kipróbálta. Bárdos András beszélgetőtársaként szerepel végig a műben, és magán-, illetve szakmai életének olyan részleteiről is beszélt, amelyekről eddig még soha sehol.
A kvízmester korábban úgy nyilatkozott, most, hogy végre kibeszélte magából a dolgokat, megkönnyebbült, nem érez már lelkiismeret-furdalást, nincs benne düh vagy fájdalom. Ugyanakkor tart attól, hogy sokan támadják majd véleménye miatt. A botránykönyvben ugyanis számtalan, ma is reflektorfényben élő szereplőről rántja le a leplet. Igaza lett. Néhány nappal a könyv megjelenése után állás nélkül maradt, a TV2 a tudta nélkül szakított vele. Órák alatt minden megváltozott körülötte. Talán ezért is döntött úgy, hogy, mivel már nincs mitől tartania, ismét kinyitja a száját.
Nincs még hozzászólás, légy te az első! |
 |
kapcsolódó hírek |
|
 |
cimkefelhő |
 |
Vágó Istaván, Átvágó, játék, műsor, vági pist, story4, új vetélkedő, vágó istván, szkeptikus, gyógyszer, ufó, való világ, ildi, éva, párbaj, műveltség, dévényi tibor, drog, zene, vágóistván, csatorna, szerződés, juszt, szilagyi, fabry, tv, kozvelemenykutatas, vago, istvan, joslat, vágó, istván, kolosi, péter, optikai, csalódás, fejére, VágóIstván, SebestyénBalázs, GyurcsányFerenc, blog, Balázs VágóIstván, Balázs VágóIstván Pókerarc, VágóIstván SebestyénBalázs, panel, ellenőrzés, bírság, Bosszúállók, Vasember, Amerikai Kapitány, Hulk, Lilu, Gálvölgyi Jánbos, Madarász utcai kórház, Szalay Kriszta, Lélekre vetkőzve, házasság, Alekosz, Fordított világ, könyv, orvvadásazt, bűncselekmény, törvény, vadászat, Miskolc, ékszerrablás, fegyveres, rendőrség, elfogás, Jessica Alba, Honest Life,
 |
bulvár rovat legfrissebb hírei |
 |
|
|