Regisztrálok
Regisztrálás Bejelentkezés
Elfelejtett jelszó?
Voksán Virág vallott a rendőröknek (videóval)
Tabu Tv
2009. május 15., péntek 11:23
Az oly sok férfiszíveket megdobogtató Voksán Virág óriási kálváriába került. Mint ahogyan már arról a Tabu Tv annak idején elsőként beszámolt, úgy tűnik, hogy a playmate volt párja csúnyán megkárosította őt, és ráadásul még ebből az ügyből is hasznot kíván húzni. A szépséget a minap az üggyel kapcsolatban három órán keresztül hallgatták ki a rendőrségen.

Dj Flower, a modellből átavanzsált lemezpörgető playmatet a Tesco, F&F márkajelzésű bemutatóján faggattuk, de most nem éppen a divattal kapcsolatos nézeteiről, hanem expasijával kapcsolatban felröppent rendőrségi ügyéről esett szó. A csinos lemezlovas lány egyik fellépésén ismerkedett meg egykori kedvesével, aki 24 éves férfinak hazudta magát, holott később kiderült, hogy csupán 20 éves, mindemellett a modell pénzének is gyakran különös módon kelt lába. Voksán Virág szerint ezek voltak azok az első jelek, melyekből már következtethetett volna a fiú jövőbeli tetteire, de kárára sajnos nem tette. Mindegy egy millió forintnak megfelelő aranyékszer tűnt el a lakásából, mely végleg véget vetett a tiszavirág életű kapcsolatuknak.

A lány cseppet sem habozott, azonnal feljelentést tett ismeretlen tettesek ellen, azóta pedig, hogy minél gyorsabban kiheverje ezt a kellemetlen eseményt, csak a munkájának él, na és persze néha kedvenc kiskutyájával vigasztalódik. Legutóbb pedig ő maga is be kellett menjen a rendőrségre, ahol pontosan három órán át faggatták a lopásról és volt élettársáról.

„A mai nap voltam bent a rendőrségen, ezúttal 3 órán át beszélgettünk, és eléggé kiveséztük az egész történetet tehát már a komplett jelentést is megírtuk, a feljelentést megtettük ismeretlen tettes ellen.” – mondta el a Tabu Tv riporterének Voksán Virág.

Dj Flower már csak a technikust várja, aki majd leveszi az elkövető ujjlenyomatait. A kérdésünk már csak az volt, hogy ennyi idő után még maradtak e használható újlenyomatok? „Ha nem takarítottam az ujjlenyomatok megmaradnak, márpedig nem takarítottam!” - meséli a Tabu Tv-nek Virág.

Megerősített információk szerint Virágnál a porszívózás és a felmosás mellett a portörlés mindig kimarad, így természetes, hogy a bizonyítékok megmaradtak, hónapokkal később is.

Virág, bár megtette a feljelentést, a mai napig reménykedik benne, hogy nem exkedvese volt az igazi elkövető.

Eddigi hozzászólások:
 peti19 - 2011-03-20 08:55:30
  Virág gyönyörű nő vagy tökéletes az expasinak egy pisztolyt ajánlanék!!!
 Maninmask Mask - 2011-03-20 22:11:28
  sosem kapják el az ilyeneket sajnos :(

kapcsolódó hírek
cimkefelhő
bulvár rovat legfrissebb hírei


Híradó Media Kft. 2006-2012 Napiaszonline.hu | Napiász Online | Főoldal | Médiaajánlat | Impresszum | Adatvédelmi nyilatkozat | Karrier