Regisztrálok
Regisztrálás Bejelentkezés
Elfelejtett jelszó?
Wolf Katival együtt több százan adakoztak
2012. január 09., hétfő 10:22
Úgy vélem, hogy az ismert és véleményformáló embereknek a jótékonysági munkában élen kell járniuk - indokolta Wolf Kati, hogy miért csatlakozott a Magyar Református Szeretetszolgálat kampányához. Az Egy cseppnyi szeretet elnevezésű akció keretében az énekesnő segítségével több mint 2 millió forint adományt gyűjtöttek, melyet a hátrányos helyzetű gyerekek oktatására fordítanak.

Magyarországon az egy évvel ezelőtti adatok szerint mintegy 2,8 millió szegény vagy nélkülöző ember élt. A szegénységből ott lehet kiemelkedni, ahol a jó oktatás, a társadalmi morálra való nevelés megvalósul. Ezért határozta el a Magyar Református Szeretetszolgálat, hogy adománygyűjtő kampányt szervez hátrányos helyzetű tehetséges gyermekek oktatására. Az Egy cseppnyi szeretet elnevezésű kampányhoz Wolf Kati is csatlakozott. Az ő adományával együtt több mint 2 millió forinttal támogathatják a rászorulókat, hogy az anyagi körülmények ne jelentsenek akadályt a tehetséges, de szegény gyermekek számára.

Szilasi Viktória oktatási szakember elmondta, hogy nagy hátrányt szenvednek az iskolában azok a gyerekek, akiknek az egyszerű taneszközök beszerzése is gondot okoz. Az internet, az interaktív kiállítások vagy a drágábbnál drágább könyvek mind nagyon hasznosak lehetnek, azonban sajnos egyre kevesebben tudják ezeket megfizetni. „A gyerekeknek feltűnik, ha a másiknak hiányzik valami, és ösztönösen segítenek. Volt, amikor maguktól megszervezték, hogy egy társuknak minden nap más hozzon tízórait, mert a tanuló édesanyja meghalt, édesapja pedig kórházban volt. Van, ami nem pénzkérdés” – mondta Szilasi Viktória.

A decemberben folyó kampány során több százan támogatták adományukkal a szegény családból származó tehetséges gyermekek oktatását. Wolf Kati nem csak adományával, arcával is hozzájárult a kampány sikerességéhez. „A felnőttek felelőssége, hogy megtanítsuk a felnövekvő generációnak, hogy ADNI JÓ! Szerettem volna jó példával járni” – fogalmazott az énekesnő.

Nincs még hozzászólás, légy te az első!

kapcsolódó hírek
cimkefelhő
bulvár rovat legfrissebb hírei


Híradó Media Kft. 2006-2012 Napiaszonline.hu | Napiász Online | Főoldal | Médiaajánlat | Impresszum | Adatvédelmi nyilatkozat | Karrier