|
Zita Foster - a magyar lány meghódította Amerikát
2012. február 08., szerda 09:33
Zita Foster neve ismeretlenül hangozhat a hazai zenekedvelő közönség számára, pedig Amerikában közkedvelt és keresett jazzénekesnő. És hogy miért fontos ez? Mert Zita egy ízig-vérig magyar lány, aki a tengerentúlra ment szerencsét próbálni. És hogy ez sikerült is, mi sem mutatja jobban, hogy Amerikában igazi jazzcsillagnak számít.
Zita karrierje egy igazi tündérmesébe illő történet, ahol a szegény lány elindul szerencsét próbálni a nagyvilágba. A tehetsége végig a segítségére volt, mert bár meg kellett küzdenie a sikerért, mára közkedvelt és méltán elismert jazzénekes Amerikában.
„10 éve élek Amerikában, az Észak-Karolinai Egyetem jazzének-pszichológia szakán tanultam” – mesélte Zita. – „Nagy megtiszteltetés volt számomra, hogy John Valerio jazz zongoristától tanulhattam meg a jazz alapjait. Manapság rengeteg fellépésem van, azonban rögös úton jutottam el idáig. Magyarországon vendéglátóztam, majd Japánban próbáltam szerencsét az énekléssel, s csak ezután hívtak meg Amerikába fellépni. Szinte semmim sem volt, amikor elindultam a nagyvilágba, csupán a szerencsémben bízhattam, na meg a tudásomban. Szerencsére mindig mellettem állt a párom, akinek rengeteg dolgot köszönhetek.”
Bár Zita nagyon szeret az Államokban élni és énekelni, sokszor visszahúzza a szíve Magyarországra.
„Miután megszületett a kislányom, egy időre abbahagytam a koncertezést, azonban mostanra visszatértem a színpadra. Rengeteg felkérésem van Amerikában, és sok pozitív visszajelzést kapok, aminek nagyon örülök” – mondta Zita mosolyogva. – „Nagy álmom, hogy ne csak a tengerentúlon, hanem idehaza is megismerhessen és megkedvelhessen a zeneszerető közönség. Erre most lesz is lehetőségem, ugyanis a RoTa Press meghívására hamarosan Magyarországra érkezem, ahol –remélhetőleg- sikerül elnyernem a magyar emberek tetszését.”
Nincs még hozzászólás, légy te az első! |
 |
kapcsolódó hírek |
|
 |
cimkefelhő |
 |
coca, cola, zene, szorakozas, eltűnt gyerek, etan patz, gyilkos, Árpa Attila, Csepkkő gyermekotthon, adakozás, hallhatatlan, csarnok, útvonaltervező, ókor, Sarapova, legjobb nyolc, winbledon, olimpia, öltözködés, dressz, tenisz, mszp, választások, David Beckham, elnök, Obama, Galaxy, szörf, hullám, rekord, világ, federer, madrid, Bosszúállók, Vasember, Amerikai Kapitány, Hulk, vívás, öttusa, Kamarás Iván, Amerika, Los Angeles, dohányzás, Mila Kunis, depresszió, ukrajna, Armstong, Ironman, miley cyrus, hajfestés, kutya, vízilabda-válogatott, london, vereség, los angeles kings, győzelem, jégkorong,
 |
bulvár rovat legfrissebb hírei |
 |
|
|