|
Zoltán Erika hétszázezerből szépült meg
2007. december 24., hétfő 13:33
Íme az új Zoltán Erika! Az énekesnő éveken át gondolkozott, megtegye-e, míg végül vállalkozott rá. Négy héttel a plasztikai műtétje után pedig ma már megfiatalodva pózol a fotósok kedvéért a népszerű énekesnő.
Erika sebei szépen gyógyulnak.
– Az egyik szem még duzzadtabb, és a tokán is van még egy pici nyoma a beavatkozásoknak, de egy pár nap, és mindez a múlté lesz – mondta lapunknak Awil Matanus.
 Erika majd kiugrott a bőréből az eredmények láttán, sőt munkatársunknak nem titkolta azt sem, hogy az első kontrollvizsgálaton újabb turpisságra vette rá orvosát.
– Addig könyörögtem neki, míg belement, és egy leheletnyit nagyobbított a számon – mosolygott Erika. – Igaz, másnapra az ajkaim annyira bedagadtak és belilultak, hogy azon izgultam, a székesfehérvári fellépésen nehogy kiszúrja valaki. Szerencsére hamar elmúltak a sebek, és borzasztóan jól érzem magam most a bőrömben – nevetett.
És ha minden jól megy, akkor nem ez volt az utolsó alkalom, hogy Erika a szike alá fekszik.
– Szerencsére jelenleg semmi problémám a melleimmel, ha leveszem a melltartót, akkor is a helyükön maradnak, de ma már biztos vagyok benne, hogy ha kell, akkor a cicim lesz a következő, amit megszépíttetek – folytatta mosolyogva.
Nincs még hozzászólás, légy te az első! |
 |
kapcsolódó hírek |
|
 |
cimkefelhő |
 |
 |
bulvár rovat legfrissebb hírei |
 |
|
|