Regisztrálok
Regisztrálás Bejelentkezés
Elfelejtett jelszó?
Zoltán Erika is megküzdött a szülés utáni depresszióval
NapiászOnline/Valner Marietta
2011. július 20., szerda 14:55
Zoltán Erika bevallotta, gyermeke születése után bizony neki is meg kellett küzdenie a sokakat érintő szülés utáni depresszióval, ám szerencséjére édesanyja, férje és saját maga is a segítségére voltak abban, hogy a pánik ne uralkodjon el rajta.

Mint ahogyan a civil embereket, így a sztárokat, hírességeket sem kímélik a hétköznapi betegségek, de még a szülés utáni depresszió sem. Zoltán Erika most először vallott őszintén gyermekkoráról, házasságairól, kapcsolatairól és saját gyermeke születéséről.

A túl szexi lánynak ugyanis nem volt egyszerű gyerekkora, hiszen mint maga is mondta, klasszikus csonka családban nőtt föl, de édesanyja mindenben megpróbálta a lehető leghatározottabban támogatni őt. „5 éves voltam, amikor apukám disszidált az akkori NSZK-ba. Anyukámmal maradtam, de soha nem éreztem apukám hiányát.” – mesélte Zoltán Erika, aki azt is elárulta, hogy a későbbiekben csak úgy tudta elképzelni a gyerekvállalást, ha kerek családba szülhet.

„Az én életemben a házasság már másodszor van jelen: 21 éve közös az életem azzal az emberrel, aki úgy gondolom, hogy amíg én itt vagyok ezen a földön, itt lesz mellettem. Jól passzol a két karakter egymáshoz.” – árulta el Hajdú Péter Nagy Duett partnere, aki első házasságáról is nyíltan beszélt.  „Amikor belementem az első házasságomba, akkor természetesen úgy gondoltam, hogy örökké tart. Azt hiszem, hogy nagyon fiatalon ugrottam bele, 21 voltam, amikor úgy döntöttünk, hogy összeházasodunk. Mire 23 lettem, már nem éreztem kereknek így a világot. Robival 7 éven keresztül próbálkoztunk az együtt éléssel - napi 24 órában -, hogy biztosak legyünk abban, hogy ezt meg
kell pecsételnünk egy házassággal.”

Ezután már nem volt kérdés a gyerekvállalás sem, ám a tapasztalatlan anyukák gyakran esnek abba a hibába, mint Zoltán Erika: szeretnének mindent jól csinálni, de az óriási felelősségtől teljesen bepánikolnak. „Egy gyermek születésével egy másik dimenzió indul. Mindketten nagyon készültünk a gyerekre, hiszen közös megegyezés volt. Amikor hazahoztuk a kórházból és hármasban maradtunk, akkor hirtelen ránk szakadt az a tudat, hogy mintha egy másik világba csöppentünk volna. Teljes mértékben bepánikoltam, miután tudatosult bennem, hogy tényleg az én gondjaimra van bízva a baba. Amikor rájöttem, hogy itt a gyerek - az én kezemben, az én felelősségem, nekem kell mindent jól csinálni -, akkor ettől egy kicsit begörcsöltem. Ebből lett is egy majdnem kialakuló, de hála Istennek tudatosan visszaszorított kis terhesség utáni depresszió.

Hála Istennek azonban hamar sikerült rájönni, hogy ez így nem megy. Először is, a gyerek nem csak az enyém, hanem van neki egy apukája is, aki ott totyorog mellettem és segíteni szeretne, amivel az én életemet is megkönnyítené. Ott volt Anyukám, aki engem már fölnevelt, tehát biztos, hogy egy-két dologban gyakorlatiasabban rendezi el a dolgokat mint én. Ezeket a tényeket szerencsére egy hónap alatt sikerült felfognom, így könnyedén ki tudtam jönni abból, amivel manapság rengetek újdonsült édesanyának kell megküzdenie.”

Ma már lelkesen mesél erről a szőke énekesnő, hiszen mint mondja, ezután annyira átesett a ló túloldalára, hogy férje, Robi egy fél év után szólt: „én is itt vagyok".

Nincs még hozzászólás, légy te az első!

kapcsolódó hírek
cimkefelhő
bulvár rovat legfrissebb hírei


Híradó Media Kft. 2006-2012 Napiaszonline.hu | Napiász Online | Főoldal | Médiaajánlat | Impresszum | Adatvédelmi nyilatkozat | Karrier