|
Zoltán Erika szóvivő akar lenni
2009. oktober 08., csütörtök 11:28
Az énekesnő bár pályát nem akar módosítani, mégis fontosnak tartja, hogy gondoljon a jövőre is. A zenei életben eltöltött hosszú évek alatt már bizonyított a nagyközönségnek és magának is, de mindamellett kíváncsi arra is, hogy mit érne el, ha egyszer csak civil foglalkozást választana.
"A jelenlegi válság és munkanélküliség aggasztó. Jómagam is megtettem az első lépést, mondván nem tudni, hogy mit hoz a jövő. Bár a színpad és a zene az életem, kevesem tudják rólam, hogy hazánk első műköröm stúdióját én nyitottam meg és el is végeztem egy tanfolyamot. A zene mellett hosszú évek óta vezetjük a tánciskolánkat és részt veszek hasznos közéleti kezdeményezésekben is. Megtanultam önéletrajzot és motivációs levelet írni és felkészítettek arra is, hogy hogyan kell megállni a helyem egy állásinterjún. Most pedig várom az ajánlatokat - mondta el Zoltán Erika, aki még egy karrier tanácsadó cég segítségét is igénybe vette. Tapasztalataink szerint a fiatal korosztály még keresi a helyét, ritkán van egyértelmű elképzelése azzal kapcsolatban, mit szeretne csinálni. Az idősebbeknél pedig gyakran felmerül az átképzés, vagy más területen való elhelyezkedés lehetősége.
Ezért indítottunk el egy internetes portált, ahol a munkavállalók szakértőink által karrier tanácsadást vehetnek igénybe - meséli Fishler Nikolett a HRnavigator portál vezetője, akik Zoltán Erikának is segítséget nyújtottak az álláskeresésben. Zoltán Erika az ösztönzésnek köszönhetően várja a munkáltatók ajánlatait: szívesen vállalna szóvivői feladatokat, rendezvényszervezést, vagy akár műsorvezetést is!
Nincs még hozzászólás, légy te az első! |
 |
kapcsolódó hírek |
|
 |
cimkefelhő |
 |
hallhatatlan, csarnok, Gera Zoltán, játszik, újra, Lukács, Tankcsapda, repülés, Veres, Plazma, Németh Zoltán, szakítás, WAKO Pro, K-1, Laszák, Benedek, Réthelyi Miklós, Balog, Nefmi, Gera, WBA, térdsérülés, Polgármesterbaleset, autóbaleset, frontálisanüközött, reac, meccsek, játékosok, bíróság, Haladás VSE, Pintér Zoltán, kaszinó, játékterem, Harcsa Zoltán, boksz, sorozatrabló, nyugdíjas, betörés, lopás, Győr, szilveszter, magyarok, utazás, ÁNTSZ, védőoltás, rémhírek, Guillain-Barré, Haladás, Artner, Aczél, bundabotrány, bunda, Markos Zoltán, Mikroszkóp Színpad, Sas József, stand , vesztegetés, buna, felfüggesztés, Aczél Zoltán, vezstegetés, előzetes, aczél zoltán, sütőlászló, foci, rendőrség, West Bromwich, műtét, bilincs, Videoton, Bayern München, Mainz, futball, Szalai, Stieber, Zoltán Erika, Karácsony, menü, hagyományok, eltűnt gyerek, etan patz, gyilkos, Árpa Attila, Csepkkő gyermekotthon, adakozás,
 |
bulvár rovat legfrissebb hírei |
 |
|
|