|
Zséda gyermeke igazi művészlélek + video
Tabu Tv
2011. december 27., kedd 10:05
Zséda kisfia még csak négy éves, de máris komoly érdeklődést mutat a művészetek iránt. Az sem kizárt, hogy énekes, vagy képzőművész lesz belőle.
Zséda kisfia még csak 4 éves, de már most komolyan érdeklődik a különféle a művészetek iránt. A fiatal anyuka már most mindenben támogatja a gyerkőcöt.
„Figyeljük őt nagyon. Figyeljük azt, hogy mi az, amiben megtalálja az örömét. A zenében biztosan, látjuk, hogy nagyon-nagy örömöt jelent neki. A képzőművészetek is érdeklik és a nyelvérzéke is nagyon jó. Majd valami jót összegyúrunk ezekből, segítünk neki mindenben.” – mondta.
Az énekesnő azt is elárulta, hogy nem óvná gyermekét a zenész pályától, de ugyanakkor rá sem beszélné. „ Ha tehetsége van hozzá, alázattal tudja csinálni és látom, hogy egyszerűen kinyílik, amikor színpadon van, akkor hadd csinálja.” Zséda és párja ugyanakkor tudatosan nevelik gyermeküket, számukra fontosak a hagyományok. Életükre leginkább az odafigyelés, törődés jellemző. Többek között ezért is volt a lehető legjobb döntés, mikor az énekesnő az egyik szépségipari cég mellrák elleni küzdelmének arca lett. Évek óta hangoztatja a szűrővizsgálatok fontosságát és kampányol az ügy érdekében.
„Én nagyon komolyan veszem azt, hogy szűrővizsgálatokra járjak. Nem is tehetném másképp, hiszen van egy gyermekem. Mindenkit arra buzdítok, hogy ezt az apró lépést tegye meg magáért. Ez egy banális betegség, amit ha idejében észrevesznek, akkor teljesen gyógyulttá lehet válni. A korai felismeréssel teljesen ki lehet gyógyulni, és ha már megvan a baj, még akkor is még nagyon sok mindent lehet tenni ellene, de az biztos, hogy szűrővizsgálatokra kell járni.” –nyilatkozta a tabutv.hu kameráinak a fiatal anyuka.
Nincs még hozzászólás, légy te az első! |
 |
kapcsolódó hírek |
|
 |
cimkefelhő |
 |
zséda, ingrid, bazilika, Narella, Dobó Kata, divatbemutató, Zséda, koncert, lemez, fellépés, családon beli erőszak, verés, aláírás, Avon, mellrák, csonka András, könyv, váos, divat, Zsédenyi Adrienn, bakancslista, nő, mága zoltán, hegedű, fonogram, jótékony, újév, tűzijáték, avon, családon belüli erőszak, csillag, rakonczai, balogh, brigi, zseda, Hungária, FenyőMiklós, zene, mtv, Edda, Demjén, Zsédenyi, SzikoraRóbert, MTV, Mellrák, Jótékonyság, Lilu, DukaiRegina, charlize theron, hófehér és a vadász,
 |
bulvár rovat legfrissebb hírei |
 |
|
|