|
10 tő marihuanát nevelgetett egy balmazújvárosi fiatal
2010. március 08., hétfő 15:29
Kábítószer fogyasztás gyanúja miatt ellenőriztek a hétvégén három fiatalt a Balmazújvárosi Rendőrkapitányság rendőrei. Egyikük lakásának melléképületében 10 tő gondosan nevelgetett növényt találtak, tájékoztatta a NapiászOnline-t Vezendi Jánosné rendőrszázados. A marihuána magokat állítólag az interneten keresztül szerezte be, a drogteszt mindannyiuk esetében pozitív volt.
A hajdú-bihari rendőr-főkapitányság szóvivője elmondása alapjánhétvégén bejelentés érkezett a Balmazújvárosi Rendőrkapitányságra, hogy három helyi fiatal kábítószert fogyaszt. Az ellenőrzés során a rendőrök két 20 éves fiatalembert és egy 18 éves lányt állítottak elő. Az elvégzett teszt, mindhármuknál kimutatta a kábítószer fogyasztást. Vezendi Jánosné elmondta: kábítószerrel visszaélés vétségének megalapozott gyanúja miatt indult eljárás ellenük.
Egyikük lakásának melléképületében 10 tő vadkendert foglaltak le a nyomozók. A családi ház melléképületében termesztett vadkendert az egyik fiatal ültette és gondozta. Elmondása alapján a magokat postán rendelte külföldről. A magokat január elején ültette el, elmondása szerint eddig a növényről még nem „szüretelt”. A házkutatás során a termesztéshez szükséges eszközöket (világítóberendezés, szellőző berendezés) is lefoglalták a rendőrök. A növényállomány hatóanyagtartalmát szakértő vizsgálja.
Nincs még hozzászólás, légy te az első! |
 |
kapcsolódó hírek |
|
 |
cimkefelhő |
 |
drog, kábítószer, VPOP, metamfetamin, díler, ketamin, bűnügy, komárom-esztergom, debrecen, droglabor, ferihegy, fehérnemű, többmillió, M6-os, kabitoszer, buli, party, futar, csempesz, dealer, mexiko, bandaháború, gyilkosság, egyház, pátriárka, heroin, amerika, venezuella, drogszállító, futball, drogba, sziget, fesztivál, sátorfosztogatók, elkábította, gyerek, drogdíler, Cannabis, nyomozás, rihanna, fuvezes, marihuana, termeszto, elfogtak, kannabisz, canabis, cannabis, cannabisz, kender, kanabisz, pénzügyörök, hegyeshalom, vadkender, ultetveny, sting, kenderultetveny, bcskaikert, reblás, kenderes,
 |
bűnügy rovat legfrissebb hírei |
 |
|
|