Regisztrálok
Regisztrálás Bejelentkezés
Elfelejtett jelszó?
14 évre ítélték a golfbajnoknő gyilkosát
hir24.hu
2011. december 16., péntek 12:07
Fodor Krisztinával férje végzett, a férfi egy díszserleggel támadt rá az alvó nőre, majd kést ragadott.

A vádirat szerint az emberöléssel vádolt férj, Gyulai Gusztáv 1999-ben ismerte meg későbbi feleségét, akivel 2002-ben össze is házasodtak. Az azóta gyilkossággal vádolt férfi újságíróként is dolgozott egykor, egy időben még a Kékfény munkatársa is volt. A férfi anyagilag mindvégig jelentősen támogatta feleségét sportkarrierjében, de az asszony az ügyészség szerint 2006-tól fontolgatta, hogy elhagyja párját.

Fodor Krisztina azonban egyre halogatta a válást, mert nem akart hálátlan lenni férje támogatásáért. Végül 2010 tavaszán mégis úgy döntött, véget vet kapcsolatának, és új társával él tovább. A férj öngyilkossággal fenyegetőzött, amikor megtudta a nő terveit. Az ügyészség szerint 2010. május 5-én éjszaka a férfi, amikor felesége üzeneteit olvasgatta a számítógépben, megértette, hogy szándéka nagyon komoly. Felkapta a bajnoknő egyik díszserlegét, és az alvó nőre támadt. Az ütések után egy konyhakést hozott, és azzal is megszúrta. A férj először titkolni próbálta tettét, de végül feladta magát.

A férfi már az első bírósági tárgyalási napon bűnösnek vallotta magát. A Fővárosi Bíróság elsőfokon pénteken hozott ítéletet: a vádlottat 14 év fegyházbüntetéssel sújtotta. Az indoklást most ismerteti Nyilas Levente bíró.

Nincs még hozzászólás, légy te az első!

kapcsolódó hírek
cimkefelhő
bűnügy rovat legfrissebb hírei


Híradó Media Kft. 2006-2012 Napiaszonline.hu | Napiász Online | Főoldal | Médiaajánlat | Impresszum | Adatvédelmi nyilatkozat | Karrier