|
2 hete nem szedte gyógyszereit a zavart gyilkos
MTI
2010. március 19., péntek 13:26
Pszichiátriai gyógykezelés alatt álló lánya ölte meg csütörtökön délelőtt idős édesanyját Szombathelyen a Petőfi Sándor utcában, közölte sajtótájékoztatón a rendőrség.
Az 57 éves nő úgy érezte, "megszállta őt a sátán", aki azt akarta tőle, hogy ölje meg az édesanyját - mondta el Palkó Andrea, a Vas Megyei Rendőr-főkapitányság bűnügyi osztályának vezetője pénteken. A nő, miután több késszúrással végzett édesanyjával, telefonon értesítette a rendőrséget és a bűncselekmény helyszínén maradt; a nyomozók szerint kihallgatása során is láthatóan zavartan viselkedett, ezért elmeorvosi szakértői vizsgálatát rendelték el. Anya és lánya a szomszédok elmondása szerint szeretetben éltek, a gyanúsított - aki két évvel korábban még ügyvédként dolgozott -, gondozta, ápolta beteg édesanyját, de folyamatosan pszichiátriai problémákkal küszködött, két hete pedig nem szedte be gyógyszereit, a rendőrök szerint ez is egyik oka lehetett a tragédiának.
Csütörtökön a nőnek tévképzetei támadtak, úgy érezte harcol a sátánnal, közben a konyhából három kést is magához vett, majd a dulakodni kezdett idős édesanyjával, akinek az egyik kést még sikerült kicsavarnia a kezéből, de egy másikkal a nő több szúrást is ejtett áldozatán, aki már nem élt, mire a mentők megérkeztek - számolt be a részletekről Palkó Andrea. A városházán tartott sajtótájékoztatón tájékoztattak arról is, hogy a rendőrségnek sikerült elfognia a Thököly utca és a Belsikátor sarkán lévő pénzváltót kirabolni próbáló férfit, akit a pénzváltó alkalmazottja lefegyverezett, ezután pedig a rabló elfutott. A pénzváltóban egyedül dolgozó hölgyet Ipkovich György, a város polgármestere bátorságáért elismerő oklevélben és pénzjutalomban részesítette, és jutalmazták azokat a rendőröket is, akik közreműködtek a tettes gyors elfogásában.
Nincs még hozzászólás, légy te az első! |
 |
kapcsolódó hírek |
|
 |
cimkefelhő |
 |
palácsik tímea, damu roland, andy vajna, balaton soun, Damu Roland, Palácsik, tárgyalás, földesi-szabó lászló, videó, elfogták, janicsák veca, díjátadó, geréb ágnes, bálint antónia, megszökött, sebestyén balázs, fábry sándor, Földesi-Szabó László, szökés, alapítvány, mammut, öngyilkos, stohl andrás, heim pál, kórház, donos, bercel, kisfiú, szív, átültetés, mentők, keleti pályaudvar, rendőr, ütőér, lekapcsolták, lélegeztetőgép, gyerek, gyermekotthon, Stohl, Stohl András, lágymányosi, baleset, tragédia, holttest, eltűnt, megkínzott, marion cozma, cozma, bíróság, vallomás, Akcióhős, veterán, gyilkos, Jonatán utca, dunaújváros, arconlőtte, megverte, vallott, felgyújtott, szurkálás, késelés, életveszély, tördemic, veszprém, Csányi, sándor, otp, viszkis, ambrus, attila, bűnügy, kutyák, románia,
 |
bűnügy rovat legfrissebb hírei |
 |
|
|