|
80 éves drogfutár a vádlottak padján
FH
2010. április 22., csütörtök 12:56
Egy nemzetközi drogcsempész banda ügyét tárgyalta szerdán másodfokon a Debreceni Ítélőtábla. A 12 vádlott - köztük 4 nő - 41 kiló kokaint csempészett Dél-Amerikából Nyugat-Európába az ügyészség szerint. Az ügyész a korábban kiszabott büntetések súlyosbítását, a védők pedig ezek enyhítését kérték a bíróságtól.
A bűnszervezet nigériai irányítója mellett, egy 80 éves asszony is a vádlottak padján ül. Az idős asszonynak a vád szerint, a hátára kötözték a szállítandó drogot. A Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Bíróság tavaly júniusban - nem jogerős ítéletében- összesen 56 év fegyházbüntetést és 8 év, 10 hónap próbaidőre felfüggesztett börtönbüntetést, valamint 31 és fél millió forintos vagyonelkobzást szabott ki.
Az ügyész tizenkét embert vádol bűnszervezetben, társtettesként elkövetett, kábítószerrel való visszaéléssel, felbujtással vagy annak kísérletével. A másodrendű vádlottat, egy nigériai férfit már nem először ítélték el kábítószerrel kapcsolatos bűncselekmény elkövetése miatt. A férfi - nem jogerősen- nyolc év fegyházat, ötmillió forintos vagyonelkobzást kapott, és tíz évre kiutasították a Magyar Köztársaság területéről. Volt élettársát, az elsőrendű vádlottat, - aki 6 hónapos terhesen csempészett kokaint a gyomrában-, tizenkét év fegyházbüntetésre ítélték, és ötmillió forintos vagyonelkobzást szabtak ki rá.
A vádlottak között van a nő 80 éves nagyanyja is, aki Dél-Amerikából a hátára kötve hozott kábítószert Európába. Az idős asszonyt a bíróság két év börtönre ítélte, de a büntetést - első fokon- két év próbaidőre felfüggesztették.
A bíróság szerint a bűnszervezet irányítója a másodrendű vádlott, a Spanyolországban elfogott nigériai férfi volt. Ő intézte Dél-Amerika több országából, - Venezuelából, Peruból és a Holland-Antillákról - a drogszállítást Európába. A beszervezett drogfutárokon keresztül a kokain végül Hollandiába, Spanyolországba és Nagy Britanniába került.
A védők szerdai perbeszédeikben vitatták, hogy a vádlottak bűnszervezetet alkotva csempészték és szállították a drogot. Az ügyész súlyosbítást, a védők pedig a büntetések enyhítését kértek a bíróságtól. A tárgyalás május 27-én folytatódik a Debreceni Ítélőtáblán.
Nincs még hozzászólás, légy te az első! |
 |
kapcsolódó hírek |
|
 |
cimkefelhő |
 |
Varga Viktor, Csillag Születik, drog, alkohol, buli, energiaital, ÁNTSZ, Heim Pál, rosszullét, kihűlés, bodrogolaszi, fagyás, halál, áldozat, Gina, GHB, Debrecen, dizájner, röszke, határ, csempész, montenegró, elfogás, drogfogás, csempészet, marihuana, Tompa, életveszélyes, fiatalok, Nyíregyháza.drogfogás, igazoltatás, marihuána, dizájnerdrog, kiárusítás, online shop, betiltás, Győr, kábítószer, dealer, Villánykövesd, Siklós, mark, walhberg, nick, aaron, carter, backstreet, boys, mefedron, Zacher Gábor, tiltólista, díler, NNI, nyomozás, Kispest, parkoló, lily, allen, öngyilkos, rendőrség, Chelsea, Valencia, Bajnok Ligája, csoportgyőztes, kokain, BRFK, drogdíler, Pásztó, őrizetben, heidi, klum, drogfutár, photo hall, sprinter, áru, tartozás, bűnügy, komárom-esztergom, többmillió, M6-os,
 |
bűnügy rovat legfrissebb hírei |
 |
|
|