Regisztrálok
Regisztrálás Bejelentkezés
Elfelejtett jelszó?
A diszkótragédia kivizsgálása elsőbbséget élvez a rendőrségnél
MTI
2011. január 25., kedd 08:55
A budapesti rendőrfőkapitány szerint a West Balkánban történt szerencsétlenség nagyon bonyolult ügy, de hamarosan felgöngyölítik, a vizsgálat elsőbbséget élvez a rendőrségnél.

Tóth Tamás a Magyar Nemzetnek adott interjúban hangsúlyozta: az eljárás most indul be igazán. A BRFK vezetője a kedden megjelent interjúba úgy fogalmazott: a sajtó szempontjából talán kevés kézzelfogható körülményt hoztak nyilvánosságra, ez azonban nem azt jelenti, hogy akadozna a vizsgálat. Véleménye szerint akármekkora is a közvélemény, illetve a média nyomása egy adott ügyben, semmilyen rendőri szervezet nem kommunikálhat úgy, hogy később hiteltelenné váljék.

"Az ügy nagyon bonyolult, de hamarosan fel fogjuk göngyölíteni, a vizsgálat természetesen elsőbbséget élvez a rendőrségnél" - közölte a budapesti rendőrfőkapitány.

Arra a felvetésre, hogy előzetes letartóztatás helyett az össze gyanúsított szabadlábon van, azt válaszolta: "az ügynek nincs vége, az eljárás most indul be igazán".

Tóth Tamás az esetleges leváltásáról szóló hírekkel kapcsolatban azt mondta: reméli, nem a testülettől származnak az ilyen pletykák. Szavai szerint az effajta híresztelések károsak, és azon lesz, hogy ilyen támadások ne érhessék a szervezetet.

Eddigi hozzászólások:
 Kovács Liliána Zsuzsanna - 2011-01-25 09:18:36
  Remélem hamar kiderítik mi is volt valójában!

kapcsolódó hírek
cimkefelhő
bűnügy rovat legfrissebb hírei


Híradó Media Kft. 2006-2012 Napiaszonline.hu | Napiász Online | Főoldal | Médiaajánlat | Impresszum | Adatvédelmi nyilatkozat | Karrier