|
A holland pedofil 50 gyermeket rontott meg
FH
2010. december 15., szerda 09:55
A 27 éves férfi óvodákban dolgozott, a holland rendőrség szerint pedig a rábízott gyerekek közül akár ötven óvodást is megronthatott. A férfit az amerikai hatóságok buktatták le.
Hétfői holland rendőrségi jelentések szerint letartóztattak egy 27 éves fiatalembert, aki a gyanú szerint kisgyerekeket molesztált szexuálisan. A hatóságok elképzelhetőnek tartják, hogy akár 50, gondjaira bízott gyermekkel is fajtalankodott.
A rendőrségi anyagokban Robert M.-ként emlegetett férfi 2007 februárjától 2010 januárjáig dolgozott óvodákban, tavaly pedig bébisztitterkedett is Amszterdamban.Az eset véletlen pattant ki: az amerikai hatóságok kezdtek nyomozni pornográf pedofilképek ügyében, és megállapították, hogy közülük több is Hollandiában készült. A holland tévé ezután bemutatott egy fotót egy kétéves gyerekről, a döbbent szülők pedig jelentkeztek. Ezután kezdtek nyomozni az elkövető után Amszterdamban.
A holland ügyészség elmondta: az érintett családoknak orvosi és pszichológiai segítséget is biztosítanak. A rendőrség szerint az, hogy ilyen sok és ilyen fiatal gyereket molesztált az elkövető, az "példa nélküli" eset Hollandiában- idézte a BBC a szóvivőt. Azt, hogy pontosan hány gyerek is érintett az ügyben, még vizsgálják a hatóságok. Időközben egy anya a holland médiában arról beszélt, hogy ő már 2008-ban észrevette: molesztálták gyermekét az óvodában, de hiába szólt az intézményben és a rendőrségen, sehol sem vették komolyan. Az elkövető fiatalember 37 éves férfi élettársát is őrizetbe vették, mert a gyanú szerint gyermekpornográf képeket birtokol.
Eddigi hozzászólások:
| Magyar Lászlóné - 2010-12-15 16:44:12 |
Magyarországon,sokkal többmint 50 a megrontott, gyerekek száma,szinte minden harmadik családban előfordul.De hiába a szülő, a szomszéd jelzése,még ők lesznek a végén gyanusitottak, nincs e rosz szándék mögötte.Vagy nics szakember, vagy azok is szemethunynak,ők sem akarnak le bukni.Nincs magyarázat, erre a sok borzalomra,valakinek a gyereke nem fontos, csak használatra születik.Vegyék már észre a jeleket,és segitsék, a gyerekeket megmenteni,ne a phiszológiára hordják.
|
|
 |
kapcsolódó hírek |
|
 |
cimkefelhő |
 |
létavértes, gyermekmoelsztálás, pedofil, erőszak, kard, számítógép, börtön, tv2, nemi erőszak, megalázás, jogsértés, kasztrálás, németország, pedofilok, szexuális bűnüző, fegyház, kecskemét, fajtalankodó, molesztálta, szexuális zaklatás, szexuális bántalmazás, pedofília, gyermekotthon, pedofilhálózat, BRFK, kiskorúak, Erőszak, Miske, fajtalankodás, molesztálás, zaklatás, Somogy, gyilkos, belga, szabadláb, cinkos, carrie shafer, tanárnő, kentucky, pedofilia, letartóztatás, bűncselekmény, őrizet, rendőrség, elfogták, tanár, verés, iskola, Vatikán, beperelték, pap, szabadlábra helyezik, plébános, templom, mel, gibson, apáca, FBI, tyra, banks, michael, joe, jackson, angoltanár, fbi,
 |
bűnügy rovat legfrissebb hírei |
 |
|
|