|
A komlói pedofilt öt év börtönbüntetésre ítélték
MTI
2010. szeptember 27., hétfő 14:25
Öt év börtönbüntetéssel sújtotta a Pécsi Városi Bíróság a kiskorú barátjával és fiatalkorú nevelt fiával fajtalankodó komlói férfit hétfőn hozott elsőfokú, nem jogerős ítéletében.
A bíróság Sz. Attilát megrontás, kétrendbeli kiskorú veszélyeztetése és tiltott pornográf felvételekkel való visszaélés miatt marasztalta el. Mellékbüntetésként öt évre eltiltotta a közügyek gyakorlásától, valamint kötelezte 153 ezer forint bűnügyi költség megfizetésére.
A tényállás szerint a vádlott évekkel ezelőtt ismerkedett meg a szülei halálos autóbalesete miatt árvaságra jutott és nagyanyja nevelése alatt álló, akkor még a 14. életévét be nem töltött sértettel.
Baráti, bizalmi viszonyba került vele, pénzt adott, ajándékokat vett neki, nyaralni vitte Tunéziába, Törökországba, belföldi üzleti útjaira, s a helyzetét kihasználva kiélte rajta aberrált nemi vágyait.
Különböző eszközökkel bántalmazta, s 2006 elején egyszer orálisan közösült is vele. A sértett azt vallotta, mindezt azért tűrte el, mert a férfi lelki és anyag támaszt jelentett számára, később azonban rájött, hogy a vádlottnak nem ő, hanem vágyai kielégítése volt a fontos.
Sz. Attila fiatalkorú nevelt fiával is szexuális kapcsolatot létesített, tizenötször biztosan közösült vele, előfordult, hogy a fiút ki is kötözte, s az együttlétről felvételeket készített.
A bíróság szakértői véleményekre hivatkozva rámutatott: a vádlott mindkét sértettnek olyan traumát okozott, amely minden bizonnyal kihat a szexuális életükre.
Az ügyész az ítélet súlyosításáért, valamint a minősítés megváltoztatásért, vádlott és védője enyhítésért fellebbezett, ezért az ügy a Baranya Megyei Bíróságon folytatódik.
Nincs még hozzászólás, légy te az első! |
 |
kapcsolódó hírek |
|
 |
cimkefelhő |
 |
windows, gyors, microsoft, Mount Everest, hegymászó, német, baleset, Sziget, belépőjegy, áfakulcs, fesztivál, kupon, támogatás, paralimpia, úszó, debrecen, eb, arany, döntő, berki krisztián, első, kaszkadőr, ugrás, 750 méter, szepsi györgy, fifa, érdemrend, zóna taxi, bíróság, szabadláb, munkás, zuhanás, budapest, szolgáltatás, sex, ladbarúgó, európa, bajnokság, tüntet, VV Eszter, Való Világ, ügyvédi kamara, motoros, kamion, gáspár laci, videoklip, lakástűz, dunakeszi, kálciumtabletta, kálcium, szívroham, eltűnt gyerek, etan patz, gyilkos, eső, napsütés, hőmérséklet, Harrach, abortusz, tabletta, duna, diák, portugál, Abaházi Csaba, Vágó Piros, Class Fm, Anne Hathaway, Kim Kardashian, Kanye West, szerelmespár, Audrina Patridge, tengerpart, ünnepel,
 |
bűnügy rovat legfrissebb hírei |
 |
|
|