|
A Magyarok Nyilai több tagja szabadlábon van
MTV
2010. március 09., kedd 09:41
A hírműsorban Benkő György, a Budaházy csoport ügyében hangfelvételeket rögzítő százhalombattai vállalkozó azt mondta: a csoportnak 8-10 olyan tagja lehetett, aki tevékenyen részt vett bűncselekményekben. Ezeket a tagokat katonáknak nevezte, és hozzátette: azt nem tudja, hogy a támogatók és a szimpatizánsok mennyien lehettek.
A büntetőügynek jelenleg 16 gyanúsítottja van, közülük - Budaházy Györggyel együtt - jelenleg 11-en vannak előzetes letartóztatásban. Budaházyt azzal gyanúsítják, hogy 2007 elején egy több személyből álló, Hunnia Mozgalomnak nevezett csoportot hozott létre és vezetett azért, hogy országgyűlési képviselők elleni támadásokkal - őket megfélemlítve - befolyásolják a parlamenti döntéseket.
A Központi Nyomozó Főügyészség Budaházy Györgyöt mindezek alapján terrorcselekmény bűntettével, robbanóanyag és robbantószer készítésével elkövetett robbanóanyaggal visszaélés bűntettével, emberölés előkészületének bűntettével és aljas indokból elkövetett súlyos testi sértés bűntettének elkövetésével gyanúsítja. A nyomozóhatóság szerint Budaházy György a cselekményeket bűnszervezetben, annak vezetőjeként követte el.
Eddigi hozzászólások:
| anne - lady_anne@citromail.hu - 2010-03-10 15:33:44 |
hát nem tudom, valahogy ezeket én nem tartom olyan veszélyesnek...
|
|
 |
kapcsolódó hírek |
|
 |
cimkefelhő |
 |
terrorista, álbomba, bomba, turizmus, görögország, terroristák, iskola, terror, lelki, merenylet, pokolgep, moszkva, orosz, irak, robban, pakisztan, talib, newyork, iran, szeptember, ensz, amerika, nato, Öttusa VB, magyarok, vezetnek, budahazy, gyorgy, nyila, ferfi, kezilabda, eb, nyelvtudas, MariskaHargitay, JayneMansfield, Hollywood, USAAmerikaMagyarokNapjaMájus2, Alkotmánybíróság MagyarokVilágszövetsége MVSZ,
 |
bűnügy rovat legfrissebb hírei |
 |
|
|