Regisztrálok
Regisztrálás Bejelentkezés
Elfelejtett jelszó?
A tinilány nyakát is el akarta vágni a játszótársa
hirado.hu
2011. április 14., csütörtök 11:55
Szolnok egyik játszóterén egy 12 éves fiú egy tapétavágóval vagdosott össze egy szintén 12 éves lányt, az áldozat kezét több öltéssel össze kellett varrni. A sérülés nyomai örökre látszódni fognak.

Tapétavágóval vagdosta össze a kislányt a tizenkét éves fiú az egyik szolnoki játszótéren - írja a szoljon.hu. A tini kézfejét több öltéssel kellett összevarrni, a seb örökre ott marad kézfején.

A szülők elmondása szerint a tizenkét éves kislányuk a barátnőjével labdázott a játszótéren, amikor beállt közéjük egy fiú, akit a gyerekek látásból ismertek, hiszen az évfolyamtársuk. Amikor a labda elgurult a lány érte indult, a fiú pedig utána eredt és minden előzetes ok nélkül elővett egy tapétavágót, és hadonászott vele.

A lány ruháját több helyen megvágta, amikor a nyakát akarta elvágni, a lány a karjával védekezett. A fiú csak akkor hagyta abba a hadonászást az éles szerszámmal, amikor lány kézfeje vérezni kezdett.

A kislány a szülök elmondása szerint sokkot kapott. A lányok egy közeli házba menekültek és telefonon értesítették a szülőket, aki riasztották a rendőrséget. A sérült lány kézfejét több öltéssel össze kellett varrni.

Nincs még hozzászólás, légy te az első!

kapcsolódó hírek
cimkefelhő
bűnügy rovat legfrissebb hírei


Híradó Media Kft. 2006-2012 Napiaszonline.hu | Napiász Online | Főoldal | Médiaajánlat | Impresszum | Adatvédelmi nyilatkozat | Karrier