|
Agyonlőtte a menyasszonyát, a vőfélyt, majd végzett magával
FH
2010. december 22., szerda 10:45
Rémálommá változott egy boldogan induló esküvő a Brazília északkelti részén lévő Camaragibe nevű városában, amikor a vőlegény fegyvert rántott, majd agyonlőtte menyasszonyát, a vőfélyt, végül önmagával is végzett.
A tragédiáról, amely vasárnap történt, a vendégek közül valaki videót készített.
A videó alapján próbálja kideríteni a rendőrség, mi történhetett a 29 éves Rogerio Damascenával, a vőlegénnyel. A Correio da Manha nevű brazil portál szerint normálisan indult az esküvő, majd egyszer csak előállt a vőlegény, és azt mondta, hogy "van egy meglepetése a vendégek számára". Ezután elment apja kocsijához, majd egy 38-as kaliberű pisztollyal tért vissza.
A portál szerint odament 25 éves menyasszonyához, és lelőtte, majd végzett a 40 éves vőféllyel, végül fejbe lőtte magát, mindezt néhány pillanat alatt. A látványtól pánik tört ki a vendégek között, és mindenki sikoltozva menekült, amerre látott. Állítólag a kavarodásban a fegyver eltűnt.
Két helyi lap, a Correio do Estado és a Diario de Penambuco ügyvédekre és a család barátaira hivatkozva azt közölte, hogy Rogerio Damascena lobbanékony természetű volt. Többször heves féltékenységi jelenetet rendezett menyasszonya előtt, mások jelenlétében is.
Nincs még hozzászólás, légy te az első! |
 |
kapcsolódó hírek |
|
 |
cimkefelhő |
 |
Szabó Zsófi, Jóban Rosszban, Kardos, esküvő, Kate Moss, Jamie Hince, házasság, Patkó Csenge, Peti, összeesküvők, anya, szülés, gyerek, Gombos Edina, Sarka Kata, Till Attila, Peller Mariann, Összeesküvők, Halle Berry, eljegyzés, férj, Valkó Eszter, fogyókúra, Alekosz, párkapcsolat, Betti, szakítás, rachel, weisz, daniel, craig, james, bond, TV2, per, nyeremény, Való Világ, Öszeesküvők, 2012, eva, longoria, VV Éva, alekosz, tv2, való világ, tilla, összesküvők, festés, snowboard, fridge, vv anett, szex, niko, ricsi, vélemény, norbi, apa, kórház, frizbi, hajdú péter , puskás peti, trokán nóra, kerítő, tanú, Georgia, lövések, támadás, önvédelem, fegyver, gyilkosság, újpalota, facebook, toulouse, lövöldözés, RAID, elfogás, fekete sereg, szántai attila, egymilliárd, meghurcolt, Nyúl, telephely, Vatam, rablás, lövés, kutyák, Fegyvernek, idős ember, kutyatámadás, harapás,
 |
bűnügy rovat legfrissebb hírei |
 |
|
|