|
Altatásban tartják a fővárosba szállított sérültet
MTI
2011. szeptember 05., hétfő 13:47
A 21-es főúton történt hétfői Nógrád megyei buszbaleset életveszélyes koponyasérülést szenvedett áldozatát a fővárosi Honvédórház-Állami Egészségügyi Központba szállították; folyamatos altatásban tartják - közölte a kórház központi intenzív osztályának vezetője.
Nagy László közlése szerint a vizsgálatok még tartanak. A sérült súlyos, életveszélyes állapotban van - tette hozzá a főorvos. A Volánbusz Salgótarjánból Budapestre tartó járata vaddal ütközött reggel Szurdokpüspöki és Jobbágyi között a 21-es főúton. Az ütközés következtében a busz az árokba hajtott és felborult. A helyszínen egy 43 éves férfi életét vesztette, 29-en sérültek meg.
A sérültek közül tizenkettőt a hatvani kórházba szállítottak. Zámbó László, a hatvani Albert Schweitzer Kórház ügyvezető igazgatója az MTI-nek elmondta: hét sérült ambuláns ellátásban részesült, öt embert vettek fel a traumatológiai osztályra, mindegyikük sérülése nyolc napon túl gyógyuló. Állapotuk kielégítő, életveszélyes sérült nincs köztük - tette hozzá az igazgató.
A salgótarjáni Szent Lázár Megyei Kórházba 17 embert vittek be a mentők, egyiküket a fővárosi honvédkórházba szállították át. Bercsényi Lajos, a salgótarjáni intézmény főigazgatója az MTI-nek elmondta: ketten súlyosan sérültek meg, egyikük combcsont- és lábszárcsonttörést, másikuk agyrázkódást szenvedett. További 14 utast végtagsérülésekkel kezelnek Salgótarjánban.
Nincs még hozzászólás, légy te az első! |
 |
kapcsolódó hírek |
|
 |
cimkefelhő |
 |
Mount Everest, hegymászó, német, baleset, munkás, zuhanás, budapest, motoros, kamion, M0, fennakadás, gyalogos, motor, Kubica, visszatér, vonatbaleset, súlyos sérült, áldozat, osztrák, 86-os főút, drog, fiatal, kerti tó, kisgyerek, tragédia, balatonfőkajár, 5-ös főút, ittas vezető, robbanás, zala, shell kút, kálmánház, ellenőrzés, rendőrség, tűzoltóautó, ütközés, mentelmi jog, tilki attila, kisbusz, szeged, MKB, rendőrautó, ütközött, vonatgázolás, komárom, Ács, halálos, késés, 86-os út, Kisunyom, karambol, Talán Attila, Megasztár, bokasérülés, polgárdi, m7, lepsény, kamera, kacsóh, piros, Salgótarján, kizuhant, emelet, 18.emelet,
 |
bűnügy rovat legfrissebb hírei |
 |
|
|