Regisztrálok
Regisztrálás Bejelentkezés
Elfelejtett jelszó?
Ámokfutó gyilkos
MTI
2008. június 08., vasárnap 21:32
Hét ember meghalt a Tokió belvárosában vasárnap elkövetett késes ámokfutásban. Az elektronikus és video-játéktermeiről ismert Akihabara városrész forgalmas utcáin ebédidőben rendezett vérfürdőben az ámokfutó még legalább 17 embert megkéselt.

A rendőrségnek sikerült még a helyszínen elfognia a 25 éves ámokfutót. A Kato Tomohiróként azonosított férfi a rendőröknek egyértelműen kijelentette, hogy ölni ment Akihabarába, mert torkig van a világgal.
Televíziós beszámolók szerint 17 mentőautó érkezett a helyszínre, s az amúgy bevásárlóktól zsúfolt környék forgalma teljesen megbénult a japán főváros központjában.A tokiói vérfürdő szemtanúi szerint a fiatalember először kisteherautójával a járókelők közé hajtott, majd előrántotta a nála lévő túlélőkést, és dühöngve, válogatás nélkül szurkálni kezdte az arra járókat a bevásárlóktól zsúfolt utcán.Mijake Tosijuki, a tokiói tűzoltóság egyik szóvivője szerint a megkéselt áldozatok közül ötnek a szíve azonnal leállt, halálukat azonban nem tudta megerősíteni. Az NHK televízió legutóbb három áldozat halálát erősítette meg, köztük egy 19, illetve egy 74 éves férfiét.

Borzalmas tettét annak az ámokfutásnak a hetedik évfordulóján hajtotta végre, amelyet 2001. június 8-án egy pszichiátriai kezelés alatt álló férfi követett el Oszaka Ikeda elővárosának egyik általános iskolájában. 2001. június 8-án: az ámokfutó reggel betört be az oszakai Ikeda Álatalános Iskolába, és több embert megkéselt, diákokat és tanárokat egyaránt. Az áldozatokkal kapcsolatban akkor a CNN akkor öt halottról és 24 sebesültről ír, ezzel szemben a Reuters jelentése hét halottat és 20 sebesültet említ, míg a BBC nyolc halottról és több mint húsz sebesültről számol be. A diákok nagy része elsős, másodikos volt a magániskolában. 2004-ben aztán Takuma Mamorut halálra ítélték, és 2004-ben kivégezték.
Először 1998-ban történt sokkoló iskolai bűntény, mikor egy 13 éves japán fiú halálra késelte tanárát, miután az megkérdezte tőle, miért késett el az angolóráról.

Nincs még hozzászólás, légy te az első!

kapcsolódó hírek
Nincs kapcsolódó cikk
cimkefelhő
bűnügy rovat legfrissebb hírei


Híradó Media Kft. 2006-2012 Napiaszonline.hu | Napiász Online | Főoldal | Médiaajánlat | Impresszum | Adatvédelmi nyilatkozat | Karrier