|
Autós üldözés és lövöldözés Kispesten
MTI
2010. április 22., csütörtök 14:14
Több lövés is eldördült egy autós üldözéskor csütörtök délután a fővárosban erősítette meg a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) sajtóügyeletese az információt, hozzátéve, hogy a lövésekkel sem tudták megállítani a menekülő terepjárót. Egy rendőrautókból álló sorfalat is áttört egy terepjáró Budapesten, erre az egyenruhások tüzet nyitottak. Az autóban ülők közül két férfit elfogott a rendőrség
Sass Oszkár elmondta: a rendőrök egy lopott rendszámú, Ford típusú terepjárót akartak intézkedés alá vonni a XIX. kerületi Vak Bottyán utcában, de a jármű vezetője elhajtott. A rendőrök üldözőbe vették a járművet, majd annak megállítása érdekében más rendőrautókkal zárat alkalmazva megállították a forgalmat az Üllői úttal párhuzamos József Attila utca és az Árpád utca kereszteződésénél, de a terepjáró áttörte a járműkordont és tovább menekült.
A BRFK sajtóügyeletese azt mondta: a rendőrök ekkor több lövést adtak le a terepjáróra, de az továbbra sem állt meg. Két sarokkal arrébb, a Zrínyi utcánál két férfi a járművet hátrahagyva gyalogosan elmenekült, míg harmadik társukat, aki megsérült, a gépkocsiban fogták el a rendőrök.
Sass Oszkár egyelőre nem tudott válaszolni arra a kérdésre, hogy az autóban maradt férfi a lövésektől sérült-e meg, s arra sem, hány lövés dörrent. A sajtóügyeletes azt mondta, az eddigi információk szerint a menekülők nem adtak le lövéseket.
A rendőrség nagy erőkkel keresi a két elmenekült férfit, elfogott társuk elszámoltatása folyamatban van - mondta Sass Oszkár.
Egyelőre nem tudni, hogy a rendőrök adták le a lövéseket vagy a lopott autóban ülők tüzeltek a rendőrökre, és vannak-e sérültek. A Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) sajtóügyeletese a helyszínre tartva csak az autós üldözés tényét erősítette meg. Több mint egy tucatnyi rendőrautó üldözte a menekülő autóst több kerületen át.
Nincs még hozzászólás, légy te az első! |
 |
kapcsolódó hírek |
|
 |
cimkefelhő |
 |
autosuldozes, betoro, Sugarloaf, Szervusztok celebek, Dér Heni, műegyetem, lőtér, tűz, haláleset, barabás éva, afrika, park, balaton, zebra, való világ, szandika, gotti, szerelem, Barabás évi, gyerekcipő, jótékonyság, loki, dvsc, ukrán, metaliszt, Manchester, Szaddam, Tottenham, Durex, szex, óvszer, sportloves, sidi, peter, rendor, gyilkos, loves, fegyver, templom, tuzolto, somogy, dobal, fenyeget, ersekhalom, polgarmester, puska, penzszallito, loveszet, eb, loter, sport, kaszino, rablas, zagrab, foci, phelps, uszas, zóna taxi, bíróság, szabadláb, eltűnt gyerek, etan patz, duna, diák, portugál, baleset, M0, fennakadás,
 |
bűnügy rovat legfrissebb hírei |
 |
|
|