|
Az egész család halálát okozta a részeg sofőr
hir24.hu
2011. november 15., kedd 08:41
Halálos karambol történt tegnap Kecskemét és Kiskunfélegyháza között, az 5-ös főúton. A vétkes sofőr áttért a szemközti sávba, és frontális ütközött egy szabályosan haladó járművel. A két szülő és egyik gyermekük a helyszínen, a másik kislány pedig a kórházban vesztette életét.
A baleset az esti órákban történt az 5-ös főúton, Kecskemét és Kiskunfélegyháza között. A vétkes sofőr az Aranyhegyi Csárdánál járt, amikor áttért a szemközti sávba, ahol frontálisan nekiütközött a szemből érkező, szabályosan haladó kocsival.
Utóbbi jármű gyakorlatilag a felismerhetetlenségig összeroncsolódott. Ezt a Hír24 helyszíni tudósítója is megerősítette. Elmondása szerint az autó annyira összetört, hogy az eleje lényegében eltűnt: a motor belefúródott a vezetőülésbe. A rendőrség tájékoztatása szerint a kocsiban négyen ültek: az anya, az apa és 6 éves ikerlányaik. Közülük hárman a helyszínen meghaltak, csak az egyik gyermek élte túl a balesetet. Őt kórházba vitték. Az MTI reggel azonban arról számolt be, hogy az orvosi segítség ellenére a kicsi az éjszaka belehalt sérüléseibe.
A Hír24 információi szerint a párnak van mégegy gyermeke, egy 11 éves fiú, aki a baleset idején nem volt velük. Hozzá rendőrségi pszichológust küldtek.
A tragédiát okozó 45 éves férfi könnyű sérülésekkel úszta meg a balesetet. Mihályné Bornemisza Eleonóra, a Bács-Kiskun Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője a Hír24-nek elmondta: az autóst vérvételre vitték, ugyanis vélhetően ivott, mielőtt volánhoz ült. A Hír24 értesülései szerint a balesetet okozó sofőr kocsijából áradt az italszag.
Nincs még hozzászólás, légy te az első! |
 |
kapcsolódó hírek |
|
 |
cimkefelhő |
 |
kigyulladás, busz, erdély, zarándokok, Mount Everest, hegymászó, német, baleset, munkás, zuhanás, budapest, motoros, kamion, M0, fennakadás, gyalogos, motor, Kubica, visszatér, vonatbaleset, súlyos sérült, áldozat, osztrák, 86-os főút, drog, fiatal, kerti tó, kisgyerek, tragédia, balatonfőkajár, 5-ös főút, ittas vezető, robbanás, zala, shell kút, kálmánház, ellenőrzés, rendőrség, tűzoltóautó, ütközés, mentelmi jog, tilki attila, kisbusz, szeged, MKB, rendőrautó, ütközött, vonatgázolás, komárom, Ács, halálos, késés, 86-os út, Kisunyom, karambol, Talán Attila, Megasztár, bokasérülés, polgárdi, m7, lepsény, döntés, ítélet, kolompár orbán,
 |
bűnügy rovat legfrissebb hírei |
 |
|
|