|
Az "igazi" pénzmosás: 86 milliós csalás
hirado.hu
2011. november 07., hétfő 13:28
Egészen elképesztő kriminalisztikai újdonság ütötte fel a fejét Magyarországon. Egy kameruni magyar férfi feketére festett eurókkal kötött üzletet, egy gazdasági társaságot 86 millió forinttal csapott be.
Különösen nagy kárt okozó, üzletszerûen elkövetett csalás miatt emelt vádat a Bács-Kiskun Megyei Fõügyészség egy Kamerunból származó magyar állampolgár ellen. A férfi csaknem 86 millió forinttal csapott be egy gazdasági társaságot, míg egy másiktól mintegy 60 millió forintot próbált meg kicsalni a Magyarországon eddig még nem alkalmazott "valódi pénzmosás" módszerével.
Az afrikai származású férfi a Nyugat-Európában elterjedt "black money scam", azaz feketepénzes átverés révén próbált jelentõs összeghez jutni, ellene a Nemzeti Nyomozó Iroda (NNI) dél-dunántúli régiójának munkatársai folytatták le a nyomozást.
A férfi 2010 májusában felkeresett egy haszongépjármûvek kereskedelmével foglalkozó Bács-Kiskun megyei gazdasági társaságot, s ott tört magyarsággal elõadta, hogy Maliból származik és 200 tehergépkocsit szeretne vásárolni. A cég 27 tehergépkocsi értékesítésére adott ajánlatot, több mint egymillió euró összegben. A vádlott azt állította, hogy a bankjegyek egy hordozható széfben vannak, amelyet egy budapesti szállodában a gazdasági társaság vezetõjének bemutatott, majd a cég telephelyére szállított.
A vádlott azt mondta: édesapja az országa nemzeti bankjának az elnöke volt, apja halála után rá maradt az örökség, s a széfben 14 millió euró van, de biztonsági okokból feketére van festve a pénz, azt egy folyadékkal tudja tisztára mosni.
A gazdasági társaság telephelyén a széfbõl kivett tíz, feketére festett papírdarabot, melyeket egy folyadékkal bekent, majd egy másik folyadékba beletett. A mûvelet hatására a papírról a fekete folyadék leoldódott és 500 eurós bankjegyek kerültek elõ, melyek - mint késõbb kiderült - valódiak voltak. Ezután a férfi több fekete papírlapot tett a folyadékba, da azokról már nem oldódott le a festék. Ekkor egy franciául folytatott telefonbeszélgetés után kijelentette: a vegyszer már régi, megromlott és újat kell beszereznie.
A "pénzmosás" után a feltûnõen elegáns férfi a gazdasági társaság vezetõjénél hagyta a "14 millió eurót" tartalmazó széfet, valamint a megtisztított bankjegyekbõl két darabot. A gazdasági társaságnál hagyott eurókat magyar forintra váltották, s kiderült, hogy azok valódi 500 eurós címletek.
A vádlott ezután arról tájékoztatta a gazdasági társaságot, hogy Párizsban tudja a pénzmosáshoz szükséges folyadékot megvásárolni, ehhez 500 ezer euróra van szüksége. A gazdasági társaság végül úgy döntött, hogy 300 ezer eurót - akkori árfolyamon mintegy 86 millió forintot - biztosít a "vegyszer megvásárlásához"; a pénzt autóval Párizsba vitték és átadták a férfinak. A gazdasági társaság kára nem térült meg.
A férfi egy másik gazdasági társaságot is hasonló módszerrel próbált meg becsapni, de az a cég nem volt hajlandó fizetni a "vegyszerért". A vádlott akkor azt állította, hogy Gabonból származik és a hazája megbízásából betonpumpákat szállító tehergépkocsikat szeretne vásárolni.
A nyomozás során nem sikerült megállapítani, hogy milyen folyadékot használt a vádlott. A széfben talált és lefoglalt, feketére festett papírlapokról kiderült, hogy azok nem bankjegyek.
Nincs még hozzászólás, légy te az első! |
 |
kapcsolódó hírek |
|
 |
cimkefelhő |
 |
ronaldinho, börtön, adócsalás, rendőrség, drog, őrizet, ettore, gotti, vatikán, pénzmosás, kokain, afacsalas, penzmosas, szamlagyar, vamhatosag, rendorseg, csonfrad, Csaló, Büntetés, Tárgyalás, Kulcsár-ügy, áfacsalás, zóna taxi, bíróság, szabadláb, Justin Timberlake, barátnő, megcsalás, rendőri csalás, nyomozás, brfk, hamis aláírás, okirat-hamisítás, NFM, Szima Judit, TMRSZ, csalás, sikkasztás, vádemelés, Ungár Anikó, párkapcsolat, hűtlen, Gregor Bernadett, esztergom, álrendőr, trükk, bankkártya, Amerika, Chicago, Sandra Bullock, Jesse James, Dani Pedrosa, motoros, világbajnok, szocpolcsalás, tárgyalás, tb csalás, orvos, asszisztens,
 |
bűnügy rovat legfrissebb hírei |
 |
|
|