Regisztrálok
Regisztrálás Bejelentkezés
Elfelejtett jelszó?
Baleset-tűz lapszemle
MTI
2009. november 12., csütörtök 11:34
A tűzvizsgálat nem tudta kideríteni a jászberényi Barátok templomában keletkezet tűz okát. A tűzvizsgálati eljárás befejezése után sem állapítható meg, hogy szándékos gyújtogatás vagy véletlen baleset okozta a jászberényi Barátok templomában október végén keletkezett tüzet.

A vizsgálat megerősítette azt a korábbi feltételezést, hogy a templomban nyílt láng használata miatt csaptak fel a lángok - mondta Fózer Tibor tűzoltó alezredes, a helyi tűzoltó-parancsnokság vezetője kedden az MTI-nek.

Tájékoztatása szerint a műszaki meghibásodást, mint keletkezési okot, kizárták, égésgyorsítót nem találtak. A tűz során két pad teljesen, egy pedig részben égett le, az anyagi kár több millió forint. A freskók füstkárt szenvedtek, ennek nagyságrendjét szakértői vizsgálat hivatott megállapítani.     
Mivel a meglévő adatokból sem a szándékosság, sem a véletlen baleset nem igazolható, a tűz okára rendőrségi vizsgálat adhat választ, az eljárást rongálás alapos gyanúja miatt indították - mondta.

A tűz október 24-re virradóra keletkezett Jászberényben, a Barátok templomában. Az épület belsejében padok lángoltak, és a tüzet kísérő füst a templom melletti idősek otthonára is átterjedt.

A lángok abban a templomban csaptak fel, amelyben az Egri Egyházmegye  által botrányokozás miatt papi hivatásának gyakorlása alól felmentett plébános teljesített szolgálatot. Több hazai médiumban megjelent írás szerint a pap homoszexuális kapcsolatot tartott fenn egy melegpornó-filmekben szereplő férfival.

Nincs még hozzászólás, légy te az első!

kapcsolódó hírek
cimkefelhő
bűnügy rovat legfrissebb hírei

Híradó Media Kft. 2006-2012 Napiaszonline.hu | Napiász Online | Főoldal | Médiaajánlat | Impresszum | Adatvédelmi nyilatkozat | Karrier